Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Iskola - Nyelvhasználat a szlovák és a magyar nyelv ügye - Iskolai nyelvhasználat 1869-1890 között
Iskola. Az elemi iskoláztatás története bevezetése a nem magyar ajkú területek iskoláiban az adott oktatási viszonyok között rendkívüli nehézségeket jelentett a kormánynak, és súlyos teherként nehezedett a hiányos iskolalátogatással küszködő és kevés szakképzett tanítóval rendelkező népoktatási intézményekre.799 A törvények előzményében mindig egy vita állott, amelynek középpontjában a magyar és a nemzetiségi nemzetkoncepció helyezkedett el, melynek története az 1860-as évekig nyúlt vissza. Ezekben az években már elterjedt, de az 1840-es években formálódott „egy politikai nemzet koncepció”, amely ideológiai alapja volt a nem magyar népek nemzeti elnyomásának. Ez azt jelentette, hogy az országban csak egy nemzetet ismernek el, csak a magyart, a többiek pedig nemzetiségi nyelvükön beszélő magyarok. A kiegyezés előtt mérsékeltebb megfogalmazásokkal találkozunk, mint utána. Az 1860-as évek elején az egykori magyar felfogás megkülönböztette a patriotizmust és a nemzeti érzést. Patriotizmuson a közös magyar haza iránti érzelmet, míg a nemzeti érzés a nyelvért, jogért való aggódást. A kettő ösz- szeegyeztethető, s ha a nemzetiségek nagy buzgalommal ápolják nyelvüket és ez háttérbe szorítja a közös haza iránti érzelmet, a patriotizmus mégsem távozott el körükből. Ezt a felfogást a közeledési kísérletek pártolták. Ennek a koncepciónak feleltek meg az anyanyelvi népoktatást biztosító törvényszakaszok. A magyar, a hungarus patriotizmus és a nemzeti érzés a nemzetfogalom két típusának alapja volt. Eötvös József kezdetben sajátosan ötvözte a kettőt. Az első helyre a patriotizmust állította, ami egyébként a politikai nemzettel volt egyenlő, de határozottan megjegyezte, hogy ez csak úgy állhat fenn, ha biztosítjuk a nem magyar népek nyelvi jogait, tehát, ha tekintettel vagyunk a nemzeti érzésre. Az 1868-as ország- gyűlésen a politikai nemzet koncepció körül éles vita bontakozott ki. A történeti, geográfiai és az ország integritásán alapuló politikai nemzettel szemben a nemzetiségi képviselők kifejtették, hogy minden nemzetnek megvan a maga jelentősége, rendeltetése, belső öntörvényszerűsége, az állam feladata éppen ennek a természetes és szükségszerű fejlődésnek a biztosítása. Döntőnek tekintették a nemzeti érzést, amely nemcsak hogy nem ellentétes, de jól megfér a szabadsággal, a gazdasági fejlődés kívánalmaival. Mindezen alapult a nemzetfogalmuk, amelyben szinte kizárólagos helyet kapott a nyelv és az öntudat. A történeti jog hangoztatása a régmúlt sajátos, a nemzeti mozgalom érdekinek megfelelő integrációját jelentette, s ugyanazokat a forrásokat a magyar képviselők másképpen magyarázták. A nemzetiségi követek az egyenjogúságot indokoló históriai jogot nemcsak azzal támasztották alá, hogy a nem magyar népek Magyarország őslakói, vagy hosszú idők óta a hazának privilégiumokkal rendelkező „nemzetei” voltak, hanem különösképpen kiemelték a szenvedésekben gazdag közös múltat, amely őket a magyarral együtt az ország egyenrangú nemzetévé avatja. A közös múltat azonban a magyar politikusok homlokegyenest ellenkezőleg értelmezték, hiszen erre hivatkozva utasították vissza a nemzeti egységtörekvéseket. A politikai nemzet koncepciója nem utolsó sorban 799 HAMAR 1976. 113-116. 255
