Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Iskola - Nyelvhasználat a szlovák és a magyar nyelv ügye - Iskolai nyelvhasználat 1869-1890 között
Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás gyűlésen vonják be, de superintendensük, Czékus István ugyanúgy tiltakozik ez ellen, mint a dunamelléki egyházkerületé, Geduly Lajos. Az evangélikus egyetemes gyűlés által kiküldött bizottság alaptalannak ítélte meg a nemzetellenesség vádját.796 A három szlovák iskola bezárása az első eredményes lépést jelentette a nemzetiségek kulturális tevékenységének háttérbe szorítására. Grünwald a teljes asszimilációra törekedett, és nagy hatással volt Tisza Kálmán kormányfőre is. A legfontosabb feladatnak a szlovák értelmiség (tanító, pap, orvos, tisztviselők) asszimilálá- sát tartja, mivel a köznép nem jelent veszélyt, nem támaszt nemzetiségi igényeket. Ennek érdekében a kormány első feladatai közé sorolja a tanítók képzésének szoros felügyeletét, és a nemzetiségi iskolák ellenőrzésének megszigorítását, megbízható tanfelügyelőket kér, és ellenőrizni kívánja a tankönyveket is. Visszatérő gondolata: „... a köztanoda nagyszerű gépezet, mellyel gyártani lehet idegen elemekből a magyar embert, ezzel lehet szaporítani a magyarságot, növelni szellemi erejét és hatalmát. A felvidéki értelmiség teljes asszimilációjával asszimilálva volna maga a kétmilliónyi tótság is” - jelenti ki Grünwald Béla.797 Elképzelése széles sajtónyilvánosságot kap A Néptanítók Lapja már 1876-ban javasolja, hogy már az első osztályban kezdjék el a magyar nyelv tanítását, csak így érhető el, hogy a nem magyar ajkú polgárok között teljessé váljon az egységes államhoz tartozás eszméje. A veszélyt 1879 után sem a magyar nyelv középiskolai oktatása, hanem az ezzel kapcsolatos célkitűzés, a nemzetiségnek mint politikai egységnek tagadása és a nemzetiségnek értelmiségükön keresztül történő elmagyarosítására irányuló törekvés jelentette. Arra, hogy magára a magyarságra nézve is végzetes következménnyel jár, Mocsáry Lajos mutatott rá „XY” álnéven megjelentetett „A közművelődési egyletek és a nemzetiségi kérdés” c. röpiratában. Szerinte „a nemzetiségi politika ára lemondás nemzeti függetlenségünkről és feladása a most meglevő szűkkörű önállóságnak is, mert ehhez a politikához feltétlenül Bécs támogatása szükséges, míg az ezzel ellentétes politikának, a nemzetiségekkel való kiegyezésnek az előfeltétele nem több, de nem is kevesebb, mint a nemzetiségi jogegyenlőség tiszteletben tartása.” A felszólalásában is a kormányt és az ellenzéket egyaránt vádolta annak a borzalmas kultursovinizmusnak az elszabadulásáért, amely az ország lakosságának egyik felét szembeállítja a másikkal. 1890-re már a pedagógiai irodalom is nyíltan hirdette a nemzetiségi kultúrának a felszámolását és a magyar kultúrába való beolvasztásának a szükségességét.798 A törvény megjelentetése előtt, 1878-ban 1 627 919 gyermek járt iskolába, akik közül 842 607 tartozott a nemzetiségek közé, s ebből 254 222 volt szlovák. 15 675 népiskolában kellett gondoskodni a törvény megvalósításának feltételeiről. 1882-re az állami iskolák száma a kétszeresére nő, de a felekezeti iskolák száma még ekkor is a népiskolák 85,55%-át teszi ki. A magyar nyelv kötelező tanításának 796 HAMAR 1976. 922-97; RUTTKAY 1939. 797 HAMAR 1976. 97. 798 BELLÉR 1974. 58-59. 254
