Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Iskola - Az oktatás rendszere, tantervek - A tanítás anyaga 1810-1849 között; az 1810-1842 közötti időszak
Iskola. Az elemi iskoláztatás története A fentiekből megállapítható, hogy a hét minden napján volt tanítás, és a tanító igyekezett a tanítási rend szoros betartására, megkövetelni mindent a tanítványaitól. Könnyebbséget csak az ismétlés vagy az ének tanítása jelentett. A vasárnapi program megléte a schédiusi minta követésére utal, ami ebben az időszakban már bevett gyakorlat volt az evangélikus iskolákban. A tantárgyakat tekintve - erre külön fejezetben még kitérünk - feltűnő, hogy a magyar nyelv nyomatékosabban szerepel, mint az előző tantervekben. Tudjuk, erre a kor, a tanító szelleme ad magyarázatot, itt jól megmutatkozik, hogy magyar nyelvet hétfőtől csütörtökig tanította a szorgalmas tanító a szlovák anyanyelvű iskolában. A tudománybeli tárgyak tananyagáról nem szerezhetünk részletes tájékoztatást. A kisebb tanulók számára ösz- szeállított követelményrendszer igen tág, inkább nevelési elveit tükrözi, mint az elemi ismeretek készség szintjeit és anyagát; „A kisebb tanulók a következőket tartsák be; Ők minden nap kétszer a leckéjüket mondják fel. Az írásaikat a füzeteikben pontosan leírva hozzák fel az iskolába. A nagyobb keresztény tanításokat írják le, kétszer énekeljenek és négyszer imádkozzanak. Kedden, szerdán, pénteken és szombaton otthon is írjanak. A rosszul írók megbüntessenek, s hasonlóan azok is, akik könnyelműen az iskolából és a templomból elkésnek, vagy azokban nem úgy viselkednek, mint a keresztény gyermekekhez illik. A gyermekek mindennap tanuljanak és otthon tartsák kötelességüknek a szüleik tájékoztatását. Haza érve minden egyes embert üdvözléssel tisztelni kötelesek. Másként, ha ezt a cselekedetet szigorúan elfelejtenék, azok akkor szigorúan megbüntessenek. Vasárnap vagy ünnepnapon, ahogy reggel, úgy délután is, akinek az ének jobban megy, az először az iskolában, azután rendesen, ahogy annak az ideje eljön, a tanítóval a templomba megy, s ott tisztességesen viselkedik.” - írja Wylim.606 A kisebb tanulók követelményéből kitűnik, hogy inkább az iskolába, a templomba szoktatás, a keresztény viselkedési és erkölcsi szabályok és a vallási tárgyak dominálnak az írás, olvasás megtanulása, a számolás mellett. A következő - 1826/27. - tanévben már konkrétabb a tárgyak felsorolása. Itt viszont az ismeretkörök együttesen szerepelnek a kisebbekre és nagyobbakra vonatkozóan, amely egyben az év végi vizsgaanyagot és vizsgamenetet is jelenti: „1. Elsőként következik ének: Sned’ z mlady prácy milujeme se. 2. Mindennapi iskolai imádság. 3. Rövid magyar köszöntés: Tiszteletre méltó Kegyes Hallgatóság. 4. A legkisebbektől a legnagyobbakig ismerniük kell: A betűket, az olvasókönyvben a magyarban és a szlovákban - s ebből vizsgáztassanak. 5. Megvizsgáltatnak az énekek kikeresésében és az eléneklésben. 6. Luther Katekizmusa III. 111/1. 7. Hübner bibliai történetei az elejéről - bármelyik, amelyiket megmagyaráztam nekik. 8. Fizika, vagyis a természet változása. 606 Uo. 191