Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)
Iskola - A mezőberényi szlovák népiskolai oktatás jellemzői. A szlovák evangélikus iskolák története a kezdetektől 1890-ig - Az iskolák története 1849-1867 között
Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás száz gyermeket közössen fogna-e’, collégájával a’ második tanítóval oktatni, vagy egyedül maga? az orgona pedállal el van-e látva vagy nem?” Mindezen körülmények tisztázása ellenére a tanító nem érkezett meg Mező- berénybe, pedig az áprilisban ajánlott és legkésőbb május 11-én sorra kerülő próbatételt az evangélikus templomban már kitűzték. Helyette Horváth Károly jött meg, akinek tanártársával, a már itt tanító Kemény Pállal együtt rendezték az év augusztusában javadalmát a következők szerint: miután a’ tanítónak megválasztott Horváth Káról úr eddigi alberti egyháztól kapott fizetése, jóval felülhaladná az itteni tanítói fizetést, és miután tanítóink az ő hivatalos kötelességeiken még más nevezetesen egyházi-jegyzői hivatalt illető munkákkal is olykor elfoglaltatnak, ’s különféle más, egyházi írásokban a’ Lelkészt és a’ gondnokot segítik, ezen okoknál fogva illőnek és méltónak ítélné ő [ti. a lelkész - NPZS], hogy a’ tanítói fizetés na- gyobbíttatnék”. Az elhangzott indokok alapján a presbitérium a „meghívó levélben fizetni szokott száz váltó forintnak, még ugyanannyi t. i. más száz váltó forintbeli megtoldásával megnagyobbíttassék” - született meg a határozat.376 A fiú- és leánytanító fizetése 1851-ben a következő volt: „1. Kész pénzben száz váltó forint. 2, Búzában ötven köböl., 3. Egy fertály szántóföld és egy rét használata. 4.; Só - 50 font.; 5., Faggyú 10 font.; 6., Tűzifa három öl.; 7., Fűtési szalma négy öl., 8., Halotti versezésből egy forint váltóban.; 9., Halotti éneklésből tizenöt váltó krajczár.; 10., Három sátoros ünnepkor történni szokott szabad adakozásnak (offertóriumnak) egy hatod része.; 11. Úrvacsorának kiszolgáltatása mellett történni szokott adakozásnak egy hatod része., 12. Minden tanulótól egy kakas.; 13. Két akó bor.” A fentiekhez járult tehát a külön munkáért a 100 váltó forint, amit a tanító következő decemberi kérésére úgy módosítottak, hogy a 100 váltóforint fizetést pengő forintra377 változtatták, s ezzel a korábbi 100 váltó forint fizetésjavítástól elálltak. Az új iskola 1854-ben épült fel, mely már tágas, világos, igényes tanítói lakkal volt együtt.378 Az új tanító meg is érkezett, amely eseményt a Néptanítók Könyve is hírül adta: „A mezőberényi tót ajkú egyházban az elemi iskolák száma eggyel szaporodott, melybe tanítóul Szlujka János selmeczbányai iskolatanító hívatott meg, ki a’ szokásos próba után megválasztván, ezen meghívást el is fogadta.”379 Az új tanító az 1855/56-os tanévtől kezdte pályafutását Mezőberényben töltötte, s ekkortól tudta az egyházközség a felemelt és külön kivetett adóból biztosítani a harmadik tanító fizetését.380 Az iskolák tanulói létszáma azonban már magasra emelkedett. Az egyház- megyei összeírás szerint a tanulói összlétszám 1855-ben 429 fő volt (138 fiú és 139 leány, a vegyesben 142). A mezőberényi fiúiskolában az 1854/55-ös tanévben 220-an, a leányokéba 216-an jártak. 1855/56-ban a fiúiskola létszáma - az új iskola 376 MSZEEI 1853. jelzet nélkül. 377 Azaz a papír váltópénz helyett a nemesfém, nagyobb értékű „pengő” pénzt fizették. 378 JESZENSZKY 1861. 54. 379 SZEBERÉNYI 1854. 204. 380 JESZENSZKY 1861. 54. 124