A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Farkas Roland: Adatok a Tiszántúl csigafaunájához III. A Szamos hullámtere és a Tisza hullámterének Tiszabecs és Tiszakóród közötti szakasza
Adatok a Tiszántúl csigafaunájához III. mert a Csengersima és Zajta közötti hullámtéren a legértékesebb csigás élőhelyeket ezek képviselték. A kiszáradt csatornák aljában és oldalában ugyanis egyaránt lehetett gyűjteni vízi és szárazföldi, gyepi és erdei fajokat is. Az egyik meghatározó tényező itt is a vízborítottság szélsőségessége. A „nagyvizes” szakaszban a víz akár a csatorna pereméig érhet, és a csatornában a nagyobb és állandóbb vízborítást igénylő, az alföldi csatornákban közönséges csigafajok élhetik aktív életüket. Erre utaltak a mintákban a Viviparus contectus, Planorbarius cor- neus és a Stagnicola palustris jelentős számú, héjukba bezárkózott egyedei. Mellettük az időszakos kisebb vizeket kedvelő Anisus spirorbis is rendszeresen előfordult. A csatornák azonban - feltételezhetően huzamosabb ideig - víz nélkül is maradnak. Peremük pedig egy kifejezetten szárazföldi jellegű élőhely, amelyet a csatornában folyó nagy víz sem borít el. A peremen vagy azon kívül élő szárazföldi fajok, a csatornák kiszáradása után annak egész területét birtokba vehetik. Ezeknek a csatornáknak még kiszáradt állapotban is van a mikroklímát kedvezően befolyásoló adottsága, így a mélységükből és irányukból adódó kitettség. Kitettségről a Csengersima és Zajta közötti hullámtéren csak a csatornák esetében lehet beszélni, mert máshol sehol nem találtam 1-2 méter magas, meredek, É-i vagy D-i kitettségű oldalakat. A K-Ny-i irányban futó csatornák déli oldalában északias kitettség uralkodik, a csatorna oldala és a növényzet sokáig árnyékolja ezt az északi oldalt és a csatorna alját, ez üdébb, hűvösebb mikroklímát biztosíthat. Ez a hatás felerősödhet azokon a helyeken, ahol a csatornák erdőben vagy erdőszélen, fasor mentén húzódnak, és a fák lombkoronája további árnyékolást biztosít. Ilyen erdőszéli, északi kitettségű csatornaoldalban és csatornaaljban került elő a Monachoides vicinus, mint „montán” mikroklímát kedvelő faj. A csatornák aljában és oldalában előkerültek más, alföldi viszonylatban értékes erdei fajok is, mint a Nesovitrea hammonis, Carychium tridentatum vagy a Vitrea crystallina. Az utóbbi fajok megtalált populációi feltételezhetően nem voltak őshonosak a mesterséges eredetű csatornaoldalakban, hanem a csatornában folyó víz szállította őket oda, ahol a kedvező körülmények hatására tartósan meg tudtak telepedni. Ez rámutat az árkok és csatornák hullámtéren belüli transzportáló szerepére. A csatornák és partjaik az árvízmentes időszakokban is egyfajta mozgásteret, miniatűr zöld folyosót jelentenek a hullámtér kedvezőbb adottságú élőhelyei között. A hullámterek fás növénytársulásai A természetes eredetű fás társulásokat a hullámtéren többnyire a puhafás ligeterdők képviselték. A keményfás erdők nagy mértékben átalakított állományai csak Csengersima és Zajta között kerültek elő, ugyanakkor ezen a hullámtéri szakaszon hiányoztak a puhafás ligeterdők, ami érthető volt, mert a Szamostól nagyobb távolságra helyezkedtek el. Mellettük az akácosok képviseltek jelentősebb erdő jel35
