A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Farkas Roland: Adatok a Tiszántúl csigafaunájához III. A Szamos hullámtere és a Tisza hullámterének Tiszabecs és Tiszakóród közötti szakasza
Farkas Roland legű borítást. A nyártelepítések fás vegetációnak minősülnek ugyan, de megjelenésükre jellemző az ültetvény jellegű szabályosság. Puhafaligetek Puhafaligetek a Tiszát és a Szamost közvetlenül kísérő hullámtéren fordultak elő. A Szamos mentén többnyire fragmentált, kisebb állományai voltak megfigyelhetők, míg a vizsgált Tisza hullámtéri szakaszon borításuk lényegesen magasabb és összefüggőbb volt. A hullámtér legmélyebb részein homogén fűzligetek helyezkedtek el. Ezek voltak azok a területek, ahol már a kisebb vízszintemelkedés is tartós vízborítást eredményezhetett. A víz gyorsan és viszonylag akadálytalanul áramlik keresztül rajtuk, a felszínre az áradások után homogén iszapréteg rakódik, amely sokszor teljesen elfedi az alatta esetleg megmaradt avart. Ugyanakkor a gyenge aljnövényzet csak kevés uszadékkupacot képes megállítani. Az iszapréteg huzamosabb szárazon állása idején kemény páncéllá merevedik a felszínen. Ezeken a területeken a nagyobb nedvességigényű, tág tűrésű fajok terjedtek el (Pseudotrichia rubiginosa, Zonitoides nitidus, Cochlicopa lubrica). Az élőhelyen alacsony diverzitás volt tapasztalható. A vizsgált hullámterek legértékesebb élőhelyei a vegyes fafajösszetételű (fűz, nyár, kőris) ligeterdők voltak. Ezeknek legalább egy része mindig magasabb térszínre esik, ezért csak a magasabb árvizek érhetik el, és a parttól számított magasság fügvényében az esetleges vízborítás is egyre alacsonyabb lehet. A lombkorona a többi erdőtípushoz képest több szintű és zártabb, jobb árnyékolást és a páratartalom megtartását biztosítja. A dúsabb cserjeszinten és a fákon az árvizek idején sok uszadék akad fenn. A víz elvonulása után ezek az uszadékkupacok igazi táplálékbőséget és kiváló búvóhelyet nyújtanak az itt élő állatoknak. Egyáltalán nem véletlen, hogy legtöbb esetben ezeken az élőhelyeken fordultak elő a speciális ökológiai igényű, szű- kebb toleranciájú fajok, a hullámtéri fauna legértékesebb elemei, és ezeken a területeken lehetett tapasztalni a csigák legnagyobb diverzitását is. Jellegzetes faja volt a Drobacia banatica, a Monachoides vicinus, a Trichia hispida és a Vitrea crystallina. Keményfás erdők Keményfás erdőket csak a Csengerisma és Zajta közötti hullámtéren találtam. Ezeket az erdőket dominánsan, sokszor teljesen homogén állományokban kocsányos tölgy jellemezte. Az itt található tölgyesek alacsonyabb részein magassásos aljnövényzetű állományokat találtam, amelyekre az időszakos vizeket kedvelő, illetve elviselő tágtűrésű fajok voltak jellemzőek. A legjobb minőségű erdőrészleteket tölgy, kőris és szil vegyes állományai alkották. Kizárólag ezekben kerültek elő faunisztikai szempontból érdekesebb fajok, mint a Monachoides vicinus, illetve a Nesovitrea hammonis és a Carychium tridentatum. Az egyes mintákban általában kevés faj és kevés egyed fordult elő, de ugyanazon erdő több pontjáról vett minták alapján ezek az erdők közepesen diverznek mondhatók. 36
