A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Mihályról, a festő nevét viselő múzeum új állandó Munkácsy-kiállítása bemutatásának ürügyén
Gyarmati Gabriella vizualitásával csupán megzavarja a kép köré rendeződő textus jól strukturált rendszerét.”3 Mivel magam az elméleti szakember gyakorlati felkészültségének fontosságát előtérbe helyező, azaz a művészettörténész számára a gyakorlati tevékenységgel trenírozott látás és gondolkodás fejlesztésének, az anyagok és technikák minél behatóbb megismerésének szellemében nevelkedtem, nyilvánvalóan nem csatlakozhatom a fenti idézetben működése alapvetéseivel jellemzett táborhoz. Viszont belátom, hogy azon kérdések, amelyeket felvetni és - lehetőségek szerint - megválaszolni szeretnék, nem biztos, hogy új szempontrendszerként jelentkeznek majd. De elsősorban nem is ez a célom. Sokkal inkább egyfajta szubjektív szemlélet és értékítélet megteremtésén fáradozom egy olyan mester műveinek tanulmányozása közben, akinek tisztelete, élő kultusza a harmadik évezred elején egyeseket elismerésre késztet, másokat zavarba hoz, és vannak olyanok, akiket úgy tűnik, fel is dühít. Reök Lajos képmása (1864; olaj, vászon; 68 x 55,5 cm; jelezve jobbra lent: Munkácsy M.; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 61.3) Munkácsy 1863-ban kezdetét vevő pesti tartózkodásának idején elsősorban portréfestésből tartja fenn magát, ekkor készül szinte elsőként a testvére, Munkácsy Emil leánygyermekét ábrázoló arckép is4 (1. kép). A tehetségét felfedező tanár, későbbi bécsi mesterének, Kari Rahlnak egykori tanítványa, Szamossy Elek stílusát tükröző, ovális formába komponált ábrázolást - többek között - hat elemből álló, a Reök család Pécsen élő ágának tagjait ábrázoló arcképsorozat követi. A Bécsben való továbbtanulás lehetőségének megteremtése végett vállalt táblák közül a szülőket, Reök Lajost (2. kép) és hitvesét ábrázoló portrépár a családtól kerül a Munkácsy Múzeumba. E képek festésmódjukban és harmonikus hatásukban, tulajdonképpen az általuk képviselt későbiedermeier szellemben, erőteljesen emlékeztetnek az itáliai származású Marastoni Jakab, az Első Magyar Festészeti Akadémia és az első hazai dagerrotípia-műhely létrehozójának munkáira. Reök Lajosné, Járossy Júlia képmása (1864; olaj, vászon; 68 x 55,5 cm; jelezve jobbra lent: Munkácsy M; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 61.4) A Reök Lajosnét ábrázoló kép legfőbb jellemzője a homogén, sötét háttér előtt ülő modell arcán lévő leheletnyi mosoly, amely a Munkácsy nagynénje által valószínűleg az évek során megőrzött szelíd derűt jelzi (3. kép). A kép festésmódja, az arc megragadása nem kevés hasonlóságot mutat Szamossy Elek portrémunkáinak többségével. A Békés vármegye egykori hivatalnoki ősgalériájába tartozó, utólagos átfestésektől szerencsés módon máig mentes, báró Wenckheim Lászlót ábrázoló térdkép5 jól példázza azt a sallangoktól mentes, egysze3 RÉVÉSZ é. n. 4 Munkácsy Emil leányának arcképe (1863; olaj, vászon; 40 x 34,4 cm; jelezve jobbra lent: Munkácsy 1863; v. Pákh Imre gyűjteménye, USA). 5 Szamossy Elek: Báró Wenckheim László (1881; olaj, vászon; 125,5 x 92,5 cm; jelzés nélkül; Erkel Ferenc Múzeum; leltári szám: 55.34). 310
