A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Mihályról, a festő nevét viselő múzeum új állandó Munkácsy-kiállítása bemutatásának ürügyén
Munkácsy Mihály ról, a festő nevét viselő múzeum új állandó Munkácsy-kiállítása... rű, tiszta és tetszetős beszédmódot, amelynek elsajátítására Szamossy fiatal tanítványát, a tizenhét éves Munkácsyt Gyulán ösztönözte. A bal félprofilban ábrázolt nőalak öltözékének megfestése odafigyelésről, a ruhadarabok részletező bemutatása aprólékos gondosságról árulkodik. Törekszik a viseleti darabok anyagának érzékletes megragadására úgy, hogy a néző a látott textilfajtákat felismerhesse, valamint az ékszerek jellege nyomán azonnal elhelyezhesse a modellt a társadalom rendszerének megfelelő skatulyájában. (Ez a festőkkel szemben alapvető elvárás volt a 15. századtól kezdve.) Női arckép (1867; olaj, vászon; 75 x 65,3 cm; jelezve jobbra lent: Munkácsy Mihály 1867; Magyar Nemzeti Galéria; leltári szám: 2179) E kép megfestésének évében, 1867-ben Munkácsy túl van a bécsi (1865) és a müncheni (1866) festészeti akadémiára való beiratkozáson, és rövid párizsi útja után már tudja, hogy ez utóbbi intézményben, azaz az akadémisták között sincs további keresnivalója. Ez a portré (4. kép) még a sokat vitatott hatással és következményekkel bíró, báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter állami ösztöndíjából finanszírozott, a Párizsi Világkiállítás megtekintését célzó utazás előtt készülhet. Ekkor találkozik a szemléletét gyökeresen megváltoztató Gustave Courbet műveivel. Bár az éles körvonalak és a festésmód keménysége már eltűnik, a tekintet lágy, de az érzés- és gondolatközlő kifejezés megragadására még várni kell. Igaz, nem sokat, csupán egy évet, amikor megfesti - már Düsseldorfban - az évtizedekig lappangó, mára előkerült Ásító inast. És mi történik a festővel még ez idő tájt? Munkácsy 1868-ban ekképpen fogalmaz egy unokanővéreinek írt levelében: „Én azt tapasztalom magamon, hogy hazámon kívül nem tudnék megtelepedni, nem tudom, gyengeség ez? Ha nem úgy van, alig várom, hogy tanulmányaimat befejezhessem, s azután ismét otthon lehessek, mert bizony csak igaz az, hogy mindenütt jó, de mégis jobb otthon.”6 Körülményei és a feltáruló lehetőségek (házasságát és a művei iránt való lelkes érdeklődést kell ezen értenünk) viszont olyannyira megváltoztatják életét, hogy a hazatérésről kényszerűen lemond. Boros Judit szerint: „Munkácsy ekkor érezte meg, mit jelent sok pénzt keresve élni »a művészet Mekkájában« (...) Természetesen az első párizsi évben még meggondolhatta volna magát, és ha Cécile Papier de Marches valamilyen tekintetben meghatározó szerepet játszott Munkácsy pályájának alakulásában, akkor csakis ebben: a köztük szövődő viszony, amely bizonyos jelek szerint már 1872 nyarán elkezdődött, eleve kizárta Munkácsy hazatérését.”7 A magyarországi művészeti élet akkori jellemzőinek ismeretében könnyen eldönthetjük, hogy az ország Munkácsy Franciaországban maradásával nyert vagy veszített egy híres festőt. 6 Idézi: VÉGVÁRI 1958. 93. Eredetileg: Farkas Zoltán (szerk., ford.): Munkácsy Mihály válogatott levelei. Budapest, 1952. 46. 7 BOROS 2005a. 43-44. 311
