A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)

Cs. Szabó István: Temetkezési szokások Békés megye református településein (Füzesgyarmat, Gyoma)

Temetkezési szokások Békés megye református településein

lágháború előtt a koporsót a sírhoz való menetel előtt fel vitték a templomba, azután már csak a templom elé. Amióta ravatalozó van, a templom elé vitel megszűnt (de már az 1950-es évek elejétől „leállította a tanács”). Amikor a lelkészi búcsúztató után elhangzott az ének, feltették a gyászkocsira a koporsót, mellé tették a „fűtűi való fát s a lábfát”. Az 1900-as évek elején e két utóbbi sírjelet ketten vitték a temetési menet élén. A menet a következőképpen állott fel: elöl a sírásók, vállukon lapáttal, kapával. Létszámuk mutatta a „megtiszteltetést” a közösség részéről: „mennél többen vótak, annál nagyobb vót a tisztessíg”. Utánuk következett a kántor, a lelkész vezetésével az „énekes gyerekik” csapata, a „halottas ember” (funerátor). A gyászkocsi után a közvetlen hozzátartozók jöttek: elöl az özvegy, az elhunyt gyermekei, vejei, menyei, unokái. Induláskor mindnyájan a következőt énekelték: „Búcsút vennem el kell mennem, e földről énnékem, Jézusomnak kebelében lesz ülőszékem...”44. Menet közben is énekeltek a „kísérő” harangzúgás mellett egészen a templomig. A koporsót a főbejárati ajtón belüli szélfogó alá vitték, később a templom előtt maradt a gyászkocsi a koporsóval a gyászistentisztelet alatt. Menet közben - ha a szülői ház útba esett - megállt a gyászmenet, s ott egy éneket elénekeltek. Előfordult, hogy „kitérőt” tettek azért, hogy a szülői ház útba essen. A gyászolók közül a közvetlen rokonság „s a nőszemélyek” a templom főbejáratán vonultak be. A bal oldali bejáraton mentek be a sírásók, akik bemenet előtt szerszámaikat az ajtó mellé szép sorjában letámasztották. A többi férfi a lelkészlak felőli ajtón vonult be. A gyászistentisztelet kezdetén orgonakísérettel elénekelték a 90. zsoltár 1. versét: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram Téged tartottunk hajlékunknak... ”, majd lelkipásztori imádság s igehirdetés következett. Ez utóbbi alkalmaztatott az elhunyt életútjára. Ezután következett az „életirat” felolvasása, melyben rövid ismertetés hangzott el az elhunyt „útjáról e földi életében”, elbúcsúztatta a lelkész szeretteitől, családjától, kedves ismerősöktől s a gyülekezettől. Végezetül elhangzott a 90. zsoltár 2. verse. Ezt követte a „Menj el a te nyugalmadba, boldog lélek követünk... ” című ének.45 Kivonulás után újra felállott a temetési menet. Amennyiben az elhunyt eladósorban lévő lány vagy már menyasszony volt, akkor a lánypajtásai a koporsó bal oldalán, a legények a jobb oldalán kísérték. Ha pedig legény volt az elhunyt, ugyanilyen rendben álltak fel mellette: bal oldalán a legények, jobb oldalán a lányok. Ez a sorrend már a templomhoz jövetben is így történt. Több alkalommal előfordult, hogy cigányzenészek is kísérték két oldalt a gyászkocsit: halkan, csendben az elhunyt kedves nótáit húzták a temetőig, majd a sírnál is legvégül játszottak egy nótát. A temetőkapunál megállt a menet, és a legények vállukon vitték be a koporsót a sírig.46

44 Református énekeskönyv. Debrecen, 1923. 332. sz. ének.

45 Református énekeskönyv. Debrecen, 1948. 413. sz. ének a 42. zsoltár dallamára.

46 Bálint Endre, Ibrányi Sándor, Nagy Imre, Pikó Károlyné közlése, Füzesgyarmat.

195