A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)

Seres István: A pestis Kötegyánban és Sarkadon 1738-ban

A pestis Kötegyánban és Sarkadon 1738-ban

egyetlen ember maradt életben, s így öt-hat „gunyhóbeliek” is kénytelenek voltak összeköltözni. Győry leveléből kiderül, hogy az első tizenöt nap során elhunyt 31 személyhez képest, az október 9. és november 3. között eltelt huszonnégy nap alatt már 141 (!) kötegyáni lakos esett a pestis áldozatául. November 2-án egyébként hat halott volt, 3-án hét, és a pestis csöppet sem tűnt lankadni. A lakosság nagy gyötrelemben volt, olyannyira, hogy Győry szerint „csak nem az késértésre jutnak”, azaz némelyek már az öngyilkosságra gondoltak kilátástalan helyzetükben.

Győry Gáspár levele az október 9-i kötegyáni tanúvallatáshoz hasonlóan ugyancsak pontos leírását adja a fertőzés tüneteinek. Akire rátör „azon mérges nyavalya”, először erős hideglelés veszi elő, és csakhamar már meglátszik a mirigy a füle tövén, a torkában, a hónaljában vagy a combján. A mirigy vörös színű, mellette pokolvar van, ami nagyon szederjes vagy fekete. Némelyek két-három napon belül meghalnak, és ritka az olyan eset, amikor valaki le tudja gyűrni a betegséget. A haldoklók sokat beszélnek magukon kívül, állandóan szomjaznak, nagyon sokat isznak, de az italt rögtön ki is hányják. Akik még járkálni tudnak, azoknak elváltozott az „ábrázattyok”; olyanok, mintha frissen szabadultak volna a tömlőéből. Egész nap mást sem tesznek, mint hogy az erdőt „baragattyák”, és koporsókat készítenek. Mindannyian „sírnak, keseregnek, óhajtnak, reménkednek”, hogy imádkozzanak értük, hogy az Úristen „elígídcse megh, és szüntesse meg haragját, parancsoljon az öldöklő Angyalnak, hogy tégye hüveiben fegyverét”. Győry Gáspár beszámolójának talán legtragikusabb része egy kötegyáni család tragédiáját beszéli el. Az egyik várandós asszonynak, aki nem sokkal korábban vesztette el a férjét, ikrei születtek, de a két kicsi a hasánál összenőve jött a világra. Az asszony nem sokra rá szintén meghalt, és bár a kisdedek életben maradtak, mindössze egy nyolcéves leányka volt életben a családból, hogy gondoskodjon róluk. Ugyanakkor a sar- kadi lakosság is rettenetesen el volt keseredve, és bár Győrynél még november 4-ig nem jelentkeztek, az esküdt remélte, hogy hamarosan írni fognak neki, s így Károlyit is tudósíthatja a sorsukról.30

Győry levele november 10-én este hét óra tájban érkezett meg Nagyváradra Búcsy Mihály alispánhoz, aki sietett tájékoztatni Károlyi Sándort a szomorú hírekről, sőt, a levelet is lemásolta. Mivel Remete és Sarkad a többi helységtől elkülönülve, szinte Bihar vármegyén kívül helyezkedett el, a vármegye vezetősége nem is nagyon tartott attól, hogy a „miridgyes ragadvány” onnan tovább terjedjen, ezért kevesebb „istrázálással” (őrködéssel) vigyáztattak a két helységre. Ugyancsak könnyű volt ellenőrzésük alá vonni a kicsiny Apáti (Körösszegapáti) és Várvíz települést, akárcsak Szentmiklóst; a jóval népesebb Szalontán viszont már gondot okozott a lakosság felügyelete. Búcsy Mihály alispán azt remélte, hogy sikerül rávenniük a szalontaiakat, hogy a fertőzötteket különválasszák az egészséges lakosságtól. A vá30 Győry Gáspár Búcsy Mihálynak írott levelének a kivonata. Nagyszalonta, 1738. november 4. MÓL P 398. KCSL Missiles. Nr. 9452.

105