N. Varga Éva, Szatmári Imre szerk.: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32 (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Deli Tamás: Adatok a Tiszántúl szárazföldi csigafaunájához II. Nyírség

ugyanúgy, mint ahogy vannak glaciálisokban megjelenők (pl. Discus ruderatus) és posztglaciális reliktumok is (valószínűleg az erdei elemek nagy része ilyen). A Pomatias rivularis erősen mészhez kötődő faj, amelynek nyírségi megjelenése (és feltételezett kihalása is) valószínűleg köthető a térség lápmedencéiben a felszínen lévő talajvizekből kivált mészhez (rétimészkő-képződés). Mivel a rétimészkő a bátorligeti kutatások szerint csak a holocénban képződött, ebből a szempontból megkérdőjelezhető ezen faj pleisztocén jelenléte. Fauna- és flórafolyosó a Balkántól a Tiszántúl északi részéig - avagy a „ Transsylvaniái ösvény " Bátorliget és közvetlen környéke nem valószínű, hogy egyedülálló jelenség volt. Erre utal a Vámospércs-Nyíracsád között elterülő Jónás-rész is. A láprétek vakondtúrásaiban ugyanis előkerültek a Pomatias rivularis faj szubfosszilis alakjai, más ritka és Bátorligeten is előkerült Mollusca-fajok társaságában.

33 A növényzetben is találunk több egyezést a két terület között. Egy nagyobb kiterjedésű reliktum foltokkal tarkított területet kell feltételezzünk, amelynek közvetlen kapcsolatai lehettek a Erdélyi-szigethegység és a Bánát erdőrefugiumaival. A Pomatias rivularis Kárpát-medencébe való bekerülése érdekes és figyelemre méltó jelenség. Soós

36 a Carpathicum faunatartományának a felosztása során nem talált malakofaunisztikai kapcsolatot a bánáti és bihari kerületek között. Véleményem szerint a kapcsolat egyik bizonyítéka ennek a fajnak az elterjedése. A Balkán keleti része (Moesicum) és a Kárpát-medence belső területe közötti kapcsolatnak a gondolata nem új keletű. Varga számos példán keresztül mutatja be, hogy a „délkeleti bevándorlási irányt az Alföld keleti peremére a bihari hegyek felől benyomuló populációk esetében állapítjuk meg".

37 Mahunka talajatkákkal (Oribatida) kapcsolatos cikkében utal a „Transsylvaniái ösvény" jelenlétére, és számos mediterrán jellegű faj megjelenéséről számol be a Bánát területén. A Lohmannia regalis Bérlése, 1904; az Indotritia consimilis Markel, 1964 stb. fajok jelenléte a bátoligeti láp területén „erősen alátámasztják a dél-észak vándorlási útvonalat Erdélyben".

38 A lápon a legújabban felfedezett Hungaromotrichus baloghi Mahunka, 1993 faj pedig trópusi (szubtrópusi) kapcsolatokat is tükröz. Olyan flóra- és faunafolyosót lehet tehát kimutatni több állat- és növényfaj elterjedése alapján, amely a Bánátban feltételezett refugiumcentrumból kiindulva az Erdélyi-szigethegység lábai mentén (beleértve a Nyírség keleti peremét is) halad a Beregi-sík északi részéig. Ennek a stratégiának a legjellemzőbb példája az ezüsthárs, amelynek a legészakabbi elterjedése Ungvár környékén van. Szintén Kárpátalja (Huszt környéke) az északi határa a Kárpátok délnyugati részén elterjedtebb Drobatia BERTALAN et al. 1995. 15. SOÓS 1943. 459. VARGA 1963. 153. MAHUNKA 1993. 81.