N. Varga Éva, Szatmári Imre szerk.: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32 (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)
Deli Tamás: Adatok a Tiszántúl szárazföldi csigafaunájához II. Nyírség
gú az Apagyi-rét, de hűvös, párás mikroklímájú élőhely is. A többi helyről nem ez a faj került elő. A Vertigo nemből előforduló négy faj közül a leginkább vízhez közeli élőhely igényű a V. antivertigo (az Apagyi-réten szinte egyeduralkodó, máshol alárendelt szerepű). A V. moulinsiana hasonló igényű (főleg nedves erdőkből és magassásrétekből kerülnek elő), de ritka és valószínűleg nincs minden számára megfelelő helyen jelen. A V. angustior-t is higrofdnek tekinthetjük, de már átmenetet jelent a mezofil faunák felé (legjobb élőhelyei pl. a ligeterdők). A V. pygmaea már egyértelműen mezofil faj. A nyírségi és a kiskunsági lápmedencék nyílt vegetációjának egyik jellegzetes és Magyarországon máshol elő nem forduló faja a Vallonia enniensis. Elméleti szinten, ha hazánkban a Vallonia fajok közül a Vallonia enniensis, a Vertigo fajok közül pedig a Vertigo antivertigo a domináns egy élőhelyen, az a biotóp nagy valószínűséggel lápi magaskórós. Ha helytálló a következtetés (kizárásos alapon), akkor a lápi magaskórósokra jellemző csigafauna együttes karakter fajaiként kezelhetjük a Vallonia enniensis és a Vertigo antivertigo fajokat. (Megjegyzendő, hogy a Vertigo antivertigo a még nedvesebb magassásosokban és nádasokban is domináns lehet, de ezekre a helyekre ideális esetben a Vallonia enniensis már nem valószínű, hogy behatol, ugyanakkor a láprétekről pedig a Vertigo antivertigo hiányzik.) További tömegfajokat jövevényeknek tekinthetünk, amelyek a magaskórósok különböző kiszáradási fokát mutatják: Vallonia costata, Pupilla muscorum, Monacha cartusiana. Ezek a fajok inkább a szomszédos kiszáradó lápréteken dominálnak (legalábbis valószínű). A kiszáradás a láprétek felé elsősorban a mezofil fajok elszaporodását vonja maga után, a sztyeppfajok pedig a domboldalak homokpusztagyepjeiről származhatnak, valamilyen drasztikus beavatkozást (legeltetés) követően. Egyéb faj kisebb egyedszámban szórványosan fordult elő. Ezek között vannak higrofil fajok és sztyeppfajok egyaránt. Néhány faj véleményem szerint minden területről elő fog kerülni (Vitrina pellucida, Euconulus fulvus, Nesovitrea hammonis, Cepaea vindobonensis, Helix lutescens). Vannak azonban olyan fajok - sztyeppfajok -, amelyek egyáltalán nem kívánatosak ebben a biotópban (Granaria frumentum, Truncatellina cylindrica, Chondrula tridens). Kiszáradó láprétek Növények tekintetében igen fajgazdag, színpompás vegetáció. Valószínűleg emberi hatásra - kaszálók létrehozása miatt - nőtt meg kiterjedésük (hasonlóan a hegyvidéki kaszálórétekhez), így állományaik többnyire másodlagosak. Mai helyeiken korábban vagy lápi magaskórós vagy még inkább keményfás ligeterdő lehetett az uralkodó növényzet. Ezt bizonyítja, hogy a kaszálás felhagyása után beindul a cserjésedés. Malakológiai bizonyítékai is vannak ennek: a láprétek vakondtúrásaiban ugyanis erdei fajok fosszillis, szubfosszillis héjait találtuk. 22 Valószínűleg ez is oka BERTALAN et al. 1995. 14.
