Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Azt hihetnénk, hogy e pozitív példákat a népmese iránti érdeklődés felerősödése hozta a felszínre, holott e gyűjtemények létrejöttét elszigetelt és - bizonyos fokig - véletlenszerű vállalkozásoknak köszönhetjük.

4 Tény, hogy e fontos, a népi képzelet szárnyalását és a kisebbségek anyanyelvének erejét (vagy éppen ellenkezőleg: hanyatlását) sikerrel dokumentáló műfajt korunkban sem részesítette jelentőségét megillető figyelemben a kutatás. A feltárás elmaradásának okai között - egyebek mellett - a hazai nemzetiségek népköltészeti hagyományaival kapcsolatos szkepszisről is szólnunk kell. Nemzetiségeink népköltészetének mélyfúrása még a hatvanas években is váratott magára, s nem egy jeles kutatónk sokáig megkérdőjelezte a kisebbségi szájhagyományok autentikus voltát. A népmesének, ennek a fontos népköltészeti műfajnak hosszan tartó mellőzöttségéhez szilárd alapot adott a népmese lenézettsége, amelyre többen is rámutattak.

5 A jelenség meglétét Békés megyei, nemzetiségi tapasztalatok is megerősítik. Mint kiderült, pontosan ez volt az oka annak is, hogy évekig nem derült fény KRUPA András kitűnő nagybánhegyesi adatközlője, Zsoflca néni kötetnyi kétnyelvű mesét eredményező mesemondói tudására.

6 Mégis, miből fakad a „mese" többszörösen megtapasztalt lenézettsége? A népmese egyik, talán legfontosabb ismérve, hogy szinte „kötelező" elvárásként fogalmazódik meg benne a változtatás vágya, a mesehősök életének jobbra fordítása iránti igény. Mesélő és hallgatósága ebbéli várakozásában „egy-élményű és egy-kívánságú közösséggé" forr össze.

7 Mindennapi jelenség, hogy a mesét nem kedvelők körében merev elutasításra talál ez a fajta, a változásban reménykedő, korszerű kifejezéssel élve: pozitív gondolkodás. Sokan vélik úgy, hogy ez, a fantasztikumnak teret engedő műfaj, azzal, hogy az ábrándok világában tartja a mesélőt és hallgatóságát, valójában eltérít a mindennapi gondok cselekvő megoldásától. 4 A Délkelet-alföld kétségtelenül legterjedelmesebb repertoárú kétnyelvű mesemondóinak anyagát DOMOKOS Sámuel és KRUPA András adta közre. DOMOKOS S. 1957., KRUPA A. 1984. 5 HONTI János úgyszólván a műfaj sine qua non-jának tartja a mellőzöttséget: „Mert nem véletlen, hogy a »mese« szónak minden nyelvben van valami lekicsinylő, valami gúnyos, valami megvető mellékíze." HONTI J. 1962. 63. p. A népmese lenézettségéről lásd még: BÁLINT S. 1975.18. p. 6 ,A hallgatásának legfőbb oka az lehetett, hogy Nagybánhegyesen, sőt ezen a tájon a szlovákok körében már évek óta nem él a mesemondás, talán lenézett dolognak is tekintik. Ezért tartotta feleslegesnek, hogy erről egyáltalán szót is ejtsen." KRUPA A. 1984. 9. p. 7 HONTI J. id. mű 72. p. 8