Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Ó, de szegíny vagy te fiam! De szegínyek vagytok! Hát nem bánom, gyermekem, elviszlek tíged oda, de énnálam nincs munka. Csak gombaszedés. -Nem baj, ídesanyám, szedek én sok gombát! Megfogta a gyerek kézit, a nagy zajos városi piacrul kivitte a folyópartra. Vitte, vitte, vitte. Aszongya: - Kedves fiam! Valamit elfelejtettünk! -Mit? Aszongya: -Venni ennivalót. - De még nem értünk messze, erre még városrész van. Vett az öregasszony kenyeret, meg sajtot. A kisgyerek meg úgy ette, ahogy betért a száján. Mentek. Hát, ahogy elfáradt a kisgyerek, leült az öregasszony a tengerparton. Oszt a kisfiú odahajtotta a rokolyájába a fejit. Elaludt a kisgyerek. Megsimogatta a kis haját. -Jaj, jaj, de még a nevedet se tudom! - aszongya. Oszt jöttél hozzám? Istenem - aszongya -, a szegínységbül a szegínységbe jössz? Majd a fiú felkelt. -Éhes vagyok, maradt egy kis sajt? Juj, de furcsa álmot láttam, ídesanyám! Ahuva maga visz most, a folyópartra, az erdőbe, egy tüzes vitéz jön ki minden tizenkét órakor egy fa alól. - Ó, gyermekem, én sose találkoztam vele! - Na - aszongya -, menjünk! Bementek hát a kis kunyhóba. Bementek a kéregkunyhóba. Alattuk ilyen kis futónövények vótak. Levetette a felső rokolyáját, odafogta a fiút, oszt szípen elaludt a kisfiú. Majd mikor a fiú elaludt mélyen, fentről, a csillagokbul, egy gyönyörű szíp gyöngypalotábul leszállt hozzá egy gyönyörűszíp királyjány. Ahogy a fiú aludt, megsimogatta. Az öregasszony nízte, de nem mer szólni. Attul kezdve a kis kéregkunyhó mindig aranyba vót, meg gyémántba lebegett. - Jaj, de szíp ez! Öreganyám, itt vót egy nő nálunk! - Ó, fiam! Te csak álmodtad! (Fiit az öregasszony, hogy elviszi ez a titokzatos királynő a fiút.)