Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Szolgálatot jöttem, felsiges királyfi, de hát én nem vagyok olyan nagy tudós. Hacsak esetleg lovásznak nem? - Pont annak kellesz! Hogy hínak tíged, kedves öcsém? - Én vagyok a Fekete Gubás. -Na - aszongya -, Fekete Gubás, hát gyere! Válasszál egy lovat, mer ketten nem térünk rá! Na, menjünk a méneshe! Hát, amikor odament az a Fekete Gubás fiú, egy kalap vót a fejiben darutollason. A vállán meg egy bakó. Megfogta azokat a lovakat, amik sima lovak vótak. Ráncigálta farkánál fogva. Aszongya: -Hát ezek nem lovak! Hát akkor mit csinájjak? Felülök a hátad megé, felsiges király! -Na jól van, Fekete Gubás, öleljél át! Akkor megindultak. Mikor jönnek a nagy királyi palotáiul: -Hej, hej - aszongya a Fekete Gubás -, de rossz útra tértél most, te Fehér királyfi! -Mir? -Nem jó irányba jöttél! Nem erre kell menni! Te, a tengert ki kell, hogy kerüljed. Mer soha nem érkezünk oda. -Na, jól van! - aszongya -, oszt megfordította a lovát. Amikor mennek, olyan erdőben mennek, elátkozott erdőbe. Látta, hogy millió meg millió vitéz oda van ragadva. (Enyves vót a fa.) Aki bement, ott is maradt. Látta, hogy millió lúcsontváz, sok ember csontváz. - Drága jó Istenem! De sok ember áldozta itt az életit! - Na, tudod, mit - aszongya - Fekete Gubás? Váltva alszunk. Lekötöm a lovam, elébb én alszok, engem illet. -Jól van - aszongya -, felsiges király! Aludjál! Majd, lefekszik, elaludt. Hát mikor lefeküdt elaludt, a fiú szípen üldögélt a tűznél. Egyszer látta, hogy élő aranyrózsák meg a gyémántrózsák kezdenek felbújni a főd alól. Nízi: -Áj, áj, ó, te jó Isten! De szíp! Meg akarja fogni. Nagyot lángolt a rózsa a kézibe. 61