Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Megsajnálták a halászok, egy nagy-nagy vastag fát rátettek véggel a vízre. -Na, ujj rá! A jányt belerakták. Vitte a víz a jányt, vitte messzi fődre. A jány nízett vissza, oszt elkezdett zokogni. -Milyen jó, úk úgy szeretik, mint a süteményt meg a mézet, én meg, mint a sót. (Só nélkül nem lehet élni az embereknek!) Megyén hát. Hova megyén? Jaj, megyén egy nagy-nagy hullámba ebbe a folyóba. (Hullámtere vót ennek a nagy, hatalmas folyónak.) A fát kisodorta vele a víz sodrása. Leszáll a fáról, térdig írt mán a víz, ment tovább. Megyén, megyén, hát egy tisztásra talál. Nízi, nízi, kaliba-féle, fészer-féle áll ott, és mellette ilyen istálló van. Bemegyen, hát ott ül egy öregasszony. - Szerencsís jó napot, kedves, drága ídesanyám! -Isten hozott, arany gyermekem! Gyere ide! Megcsókolta. (Ez is tudós vót.) -Tudom, mi történt veled. Tudom, hogy elzavart az apád. Elkezdett a jány keservesen sírni. Nagyon keservesen sírt. - Most én mihez kezdjek? -Jó leszel itt. Van itt liba, kacsa sok, oszt vigyázol rájuk! Én meg adok neked enni. - Elfogadom, kedves ídesanyám! - De szíp gyűrűd van, de nem veszem el tülled, mer az anyád adta. Ott éldegélt a jány egy évig, két évig. Olyan szíp vót, hogy a napra rá lehetett nízni, de a jányra nemigen! - Kimegyek - mondja a boszorkány -, szedek egy kis gyümölcsöt a határba. - Van egy kis tüzem, oszt vigyázz a libára, kacsára, nehogy elszíledjenek! Sok liba, kacsa vót. Megindul hát az öregasszony menni. A fiú (aki a királyfi) elbolyongott, a megjön a folyóparton erre. Ránízett az öregasszonyra: 328