Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-De jó lenne - mondtam, gondoltam. - Eriggy ki, ott egy oldalajtó, menjél be! Bementem, leültem. A palota falán megnyílt az ajtó, bejött három kis tündér. Egy kék, egy fehír és egy rózsaszín. Selyemben vótak. Elkezdtek csipkedni, játszani. - Éhes vagy, nagyon régen nem ettél? - Hát nem ettem, nagyon régen nem ettem. -Egyél! Kivette az övibűi a kis szalvétát, rárakta az asztalra: -Terülj asztalkám! Ettem-ittam. Addig játszadoztak, csiklandoztak, hogy elaludtam. Elaludtam ám, de reggelig. (Egy nap vót egy esztendő. Ha ötven nap vót, akkor ötven esztendő vót.) Felkelek reggel, arany mosdótál, meg van terítve az asztal. Megmostam a kezemet, megmosakodtam, leültem az asztalhoz, ettem. Azt mondja az egyik tündér: - Milyen jó vónál te itt nekünk - aszongya - Meseországba! Mondom: -Megyek a hazámba, haza, Magyarországba! Jött a Meseország királyának a futárja, hogy menjünk fel a Meseország királyához. Vittek fel a tündérek. Aszongya Meseország királya: -Most innen elmísz, elvezetnek. Van egy folyó ebbe a szigetbe. Azt a folyót átléped, egy kis aranyhíd van rajta. Megmondják, hogy mit kell csinálni. Megmondják, hogy meg tudtál felelni, vagy nem. De mán, most mán menjél! Jön velem a három kis tündér. Nevettek. - Legyél - aszongya - vidám, legyél boldog! - Ha a lelked erős, a testedet felerősíti. Hiába, a lelke az embernek nem erős, akkor a teste sem erős! Keresztülléptük a hidat, egy olyan virágos tisztásra jutottunk, mindenfelől borultak rám a rózsák, a lábam nyoma után nyíltak a virágok. Beérek oda, egy nagy rózsafa alatt ült a felsiges tündérszíp királyné, a Mesekirályné. Aranypaszomántos korona vót a fejin, aranypaszomántos ruha vót rajta. Jogart tartott a kézibe, és egy kardot. 313