Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Á - aszongya neki Péter -, hát honnen vetted te az aranyat? - Hát van. Vett enni-innivalót. Aranyra vágyott a kűszív. A másik is. -Adok én is. Van aranyad? -Á - aszongya -, tik nektek nincs a szívetekben szeretet! Csak nízte az urát, oszt hullott a könnye. -Tudod - aszongya az ember -, megbántam mán, hogy eladtam a szívemet! Nem kapok segítséget. Inkább lennék szénégető. Csak boldog lehetnék. Mer a boldogságot semmi kincs nem pótolja. - Nízd, itt a kincs, a két gyereked. Nízd, milyen a kis fiad. Itt a jányod! Felöltöztette űket szípen. Az asszony is felöltözött. Aszongyák a többiek: - Kűszívű herceg, gyere, nehogy megejtsen a rossz beszéddel, hogy visszavedd a szívedet. Kijött az asszony, hazament. Sütött, főzött, a kis gyerekik játszottak. Lássa, hogy az ura mily előfogatos hintóval megyén, üveghintóval. Aszongya: - Bebocsátol? Aszongya: - Be! Itt az ennivaló, egyél! Evett. - Elméletileg meggondoltam, vissza akarnám venni a szívemet. - Nehéz, Péter. Látta, szerette a felesígit. Fiatalabb vót tülle, a kisgyerekikkel is, megcsüggedte. De szeretni nem tudott, csak az agy működött nála. Mint a robotembereknél. Evett-ivott. -Én elmegyek, meggondolom! -Ne menj oda, mer annyi lesz ott a kígyó, ami rád fog repülni. Annyi lesz ott - ide figyelj - a sas, ami szét fog szaggatni, meg a szemed kiveri. Nem fogja mán visszaadni a szívedet. -Meggondolom! - aszongya. Megindult, ment. Ment, ment, ment fiákerral. Azt mondja neki a szolgája: 296