Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hát elmentek, nagy parolát csaptak, úgy fogadta a király. - Itt van a legfinomabb gyümölcs, legfinomabb ennivaló. -Köszönöm, most nem eszek! Nem vagyok íhes! (Reszketett a gyomra.) Aszongya ajány: - Gyere, menjünk le a kertünkbe - aszongya. Ami csak létezett a világbul, ami csak létezett a legszebb gyümölcs, legdrágább gyümölcs, az mind ott vót a kertbe. - Na, ehetsz! -Nem kell! - aszongya. -Egyél mán valamit! Evett vóna, rögtön füstnek vált vóna a fiú. Egy lángtenger lett vóna. Mikor odaírt a kert közepihe, meglátta a hófehír almafát. -Jaj, de gyönyörű! -Ne egyél, nem jó! Megfogott egy almát, megette. Másikat megfogta, kicsavarta, mint a vizet, megitta. Oszt megfogta a hegyet, ott a Tündérországba, oszt kettészakította mind a kézivel. -Na ládd - aszongya -, most mán megvívsz apámmal! De velem akkor se! Ajány felnízett, jött a láng meg a füst a száján. -A golyót is hiába dobod el, mer én égetem el. - Mit csinájjak veled? - Hát, mit csináljál? -Van itt Tündérország háta megett egy nagy folyó. Azt van benne három aranyhal. Ha azt nekem elhoznád, és megetetnéd velem, akkor én egybül megtisztulnék. -Hát oda fődönjáró ember senki nem tudott elmenni, még a Tündérkirály se! Holnapig adjál nekem időt. -Adok neked három napot. Nem csókolsz meg? -Nem! Telerakta a zsebit almával. Kiült a kertbe. Nízegetett szíjjel. Odapattant egy kis öregember, aki a pókhálót adta neki: -Ugye, búsulsz megint, János? Adtam neked egy kis pókhálót, hogy ne aludjál el. Most tudod, mit adok neked? 286