Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- Nem látok hót sehol se! -Nálunk nincs tél, sosincs! Nálunk, a tündéreknél örök tavasz van. Most mán nem kell mondani, hogy tanuljál mesét. A te kis kunyhód ott áll a folyóparton, ahun születtél. Elviszünk odáig. Megérkeztem. Átjöttem a kékezüst tengeren. A tündérek gyönyörű hajjal, meztelenül, integettek: -Ne fíljíl, boldog leszel! - Ha a lelked tiszta, boldoggá válsz. A legfőbb kincs a tiszta lélek meg az igazság. Ők adják a boldogságot. Odajöttek, megcsókoltak. Hullt szemembül az igazság tiszta könnye. Keresztüljöttem a kék tengeren, megérkeztem Sarkadra. A Gyepesen jöttem át. Odamentem. Mindenütt nagy házak vótak, kastélyok, paloták, OTP-es telepek. Az én kis házam is ott állt a Sebes partján. Zörgettem, zörgettem. Senki nem nyitott. Sötét vót a kis kunyhóban. A gyékény lábtörlő alól felvettem a kulcsot. Bementem. Meggyújtottam a petróleumlámpát. Senki nem vót ott, üres vót, minden kihalt. Elfújtam a petróleumlámpát, bezártam az ajtót, elmentem a szomszédokhoz. - Szomszédasszony! Hun van anyám? - Ó, hát ott van a kultúrházba anyád. Új világ, városnegyed lett mán. Az emberi világ megváltozott! Mondom: - Én meg csak a kis kunyhómban lakom, ott az igazság! Mentem, a tündérek nevettek. Mondom: - Nem tudnátok a kultúrházig elvinni? - El viszünk - aszongya -, ülj fel! Bevittek a kultúrházba. Sokan vótak ott, idősek, megőszült hajjal, fiatalok szomorún a sarokban. Anyám felállt. A nagy fekete haja ősz kontyba vót neki. - Hun vótál, mióta elmentél? - Most mentem el. - Dehogy most mentél el. Én mán nyolcvanhat éves vagyok. Te is mán megöregedtél. 247