Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Nagyon messze utat tettél. Minden nap egy év. Lehet, hogy hetven éves leszel, mire hazaírsz! -No, mondd meg, mi a legdrágább a Fődön? Mondom: -A bűnbánat. -Jól feleltél, nagyon jól feleltél, Isten előtt a bűnbánat a legnagyobb kincs! Hunnen tudod te ezt? Mondom: - Aszonta az Atyaisten az angyalnak, hogy hozza fel a legdrágább kincset. - Lement a fődre, járt mindenhol. Eltévedett Sarkadon, a Remetei erdőben. Azír nevezik Remetei erdőnek, mer egy öreg szent remete megbánta a bűneit. Hullt a könnye, sírt az öreg szent remete. Aszongya az anyja: - Mir sírsz? - Megbántam a bűnömet. Az angyal felvette egy levélen a bűnbánó könnyet, és elvitte az Atyának a legdrágább kincset. - Látod? Ez a legdrágább kincs. - Látod? És most melyiket szeretnéd? Az aranyat, a kincset, a vagyont? -Nem - mondom -, az igazságot, a szeretetet, a bölcsességet! - Na, mán megfeleltél másodszor. Pedig csak egyre kellett. Mindjárt idejössz. Tűzsugár jön a kezembűi, kezet fogok veled. - De telnek az idők, múlnak, mán eltelt harminc év, mióta itt vagyok. Minden nap egy esztendő. Harminc év eltelt, pedig csak most jöttem el az Alföldről, a rónaságrul hozzád. -Na, na, na, csak üljél le! A jányok ott vótak mellettem, fonták a hajukat szivárványban. Rám mosolyogtak. Megcsókoltam űket. - Na, mire kell megfelelni? - Mi az igazság és a hazugság közt a tennivaló? -Lehet valaki vagyonos hazugsággal, lehet csalással milliomos. Szegínynek maradjak inkább! Sose adom oda kincsír, a pízér az igazságot és a becsületet, tiszta lelkemet! 241