Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- Nahát, ezt kellett válaszolni! Mondj egy mesét, ha idejöttél! -Mesét? Hát azért jöttem ide, hogy tanuljak! Hogy add meg nekem te, Mesekirály, hogy én tudjak mesélni. -Na, na jól van. Tanultál Sarkadon is mesét - aszonta - a nádas házba, ott a kis vityillóba, hát akkor énnekem is mondjál! - Akkor hozzákezdhetek? Biztattak a tündérek: - Kezdd meg a mesét! Kezdd meg a mesét! Megpödörte bajszát a Meskirály: -Na, mondjál egyet! Vót egy dúsgazdag vén szultán. Vót ennek egy fia. Tele vót kincscsel, bazárokkal. Tele vót aranyakkal, drágakövekkel. Tevéken utazott, hogy megkeresse a boldogságot. -A boldogságot? Mondom: -Igen. Elindult. Messze, messze ment, kincse vót bűven, hordták utána szekérrel a kincset. Szórta. Elérkezett egy erdőhöz, ott ült egy öreg remete. Aszongya: - Keresem a boldogságot. - A kinccsel nem találsz boldogságot. A szívnek a kölcsönös szeretet ad boldogságot. -Azt gondolod? -A kincs csak egy pillanatnyi fellobbanás, elmúlik. A tiszta szívet csak az isteni boldogság tudja megadni. Dehát nem bánom, menjél. Itt egy híd, átmehetsz. Itt térhetsz vissza, a másik hídon, ha megtudod, hogy mi a boldogság. Megindult a fényes vénnek a fia. Kirabolták, szegíny lett, megverték, megsebeztík, elment mindene. -Ó - aszongya -, a kincsír kirabolnak! Ezért a kincsír elveszejtenek engemet. Jó vóna boldognak lenni! Került egy nagyot, beutazta a fél országot, és átment egy kis fahídon. Olyan éhes vót mán, reszketett. Mán nem vót rajta más, csak a ruhája. A kincset elvettík, elszedtík a rablók. Ment, ment egy kis folyóparton. Ott lát a sötét iccakában egy kis kunyhót. 242