Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Jaj, de szíp, kedves férjem, nízzed! -Nem fiú lett! Nem veszi át a hercegséget! Én meg másnak nem adom a hercegséget! Tudod, a jányt elviszik! - Hát, mán mindegy! Letérdepelt a herceg, levette a koronát a fejiről. -Na, ha akarod látni, rabolják el tülled! Megcsókolta a fődet. Elment, kivonult egy külön-külön nagy ezüsterdőbe, ott élt maga. De nő, nevelkedik a jány, de olyan szíp, a napra lehet tekinteni egyszer-kétszer, de rá egyszer se! Mindenki gyönyörködik, az aranyhaját csókolgassák. Nap vót a mejjin, hold a homlokán, kéteshajnal csillag minden hajnalba repkedett a hóna alól, aranykereszt a köldokin. Ahogy nevetett, gyönyörű ezüstgyöngyök jöttek ki a száján. Meg ezüstrózsák. -Jaj, de szíp! - mindenki örömit látta. Egy hajnalba a palotában örvendez az anyja: -Kinízek mán!- aszongya, nízd meg, milyen gyönyörű most a virág is. Ilyen szípnek sose láttam! Hát, mikor kiníz, egy hatalmas nagy varangyos bika ül az ablak alatt. - Ha, ha, ha, ha, - kacagott. Mindjárt lehullott a rózsa. -Ládd, milyen szíp jányod van? De hát nem lehet a tiéd, ha nem adod nekem felesígül! - Neked, te csúnya varangyos bika? Igaz, hallottam, hogy királyok vannak elátkozva, de hogy adnám az én gyönyörű jányomat? -Hogy adnád? Ha nem adod, viszem! Becsapta az asszony az ablakot. Mondta a janyának, hogy rögtön menjenek be a szobába! Bezártak mindent. Egyszer érzi az asszony, hogy nagy álom jön rá. A jánya is elaludt. Megnyílt az ablak, a bika benyúlt érte, forgószél képibe, álló, el is vitte! Az asszony rögtön felkelt. Cibálta a haját, sikított. -Jaj, a gyermekemet elvitte a bika! -Na, mindegy - aszongya. 171