Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- De anyámtul elveszed azt az abroszt, ami adja az ennivalót? Nagyot nevetett a Tél Tündére: -Nem veszem el sose, adok neki egy palotát is. Csak teneked a lelked mindig hideg lesz, mint a tél. Pedig én meleget adtam a szívetekbe, nem telet. Gyere utánam! Fogta, mingyár kijött a kastélybul egy arany fiáker, két arany lóval. Felültek, egyenesen mentek abba a völgybe, ahová az apja elindult akkor reggel, mikor elindult, hogy vadászik. Lement a völgybe, fel a hegyre. Hegy tetején megállt az aranyfiáker. Kiszálltak. Aszongya: - Itt van apád. De vigyázz nagyon jól, mer ha te bemísz, apád átadja a kulcsot, te maradsz ott örökké, végig! Aszongya: - Hát én fiatal vagyok, és kibírom. - Örök életen át ott nem maradhatsz. - Hát akkor mit csinájjak? -Nízd, megteszem, hogy az apádat kimentem. Te meg legyél szabad. De, amiér aszontad, hogy nem adod a szíved nekem, tovább nem vagyunk együtt. Na, a jány elővett egy aranygombolyigot. Fent. Fent vótak a hegy tetején. Leengedte a lépcsőn. Az aranygombolyig meg odaért az ajtóho, az ajtót ajtófelestül kifordította. Lementek, ott ült a fiúnak az apja, Hóvirágnak az apja. Szakállas vót mán, idős lett. Aszongya Hóvirág: -Terajtad nem fogott az idő! - Csak fogott a bánat, fiam. Az idő nem fog is, de a bánat, keserűség, meg a rossz emlékek az embert megöregítik, megőrjítik. Tudom, te vagy a fiam, de a neved nem tudom. Aszongya: - Hóvirág vagyok. - Hóvirág, fiam, mikor én eljöttem, hóesés vót. - És ez a nagyon szíp királynő kicsoda? - aszongya. - Hát - aszongya - a Tél Tündére. 114