Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Ó, de szíp vagy te, Tél Tündére! Köszönöm, hogy megmentettél. Na, gyere fiam, rakjál kincset, amennyit akarsz! Rakjál magadho, amennyit akarsz. Szedett az ember, zsákról-zsákra, kijött. A jány meg fogott egy másik gombolyigot, visszahajította. Örökre bezárult az ajtó, de a fiú is fennmaradt. Nem tette le! Na - aszongya -, Hóvirág, most mán itt hagylak. Örökké boldog lettem vóna veled. Aszontam, hogy lelkileg teszlek boldoggá, te meg úgy értetted, hogy gazdagnak teszlek. Megcsókolta, a fiúnak elváltozott a színe rögtön, a jánynak hófehérré vált a haja. Elment, Hóvirág ott maradt az apjával. -Jaj, fiam - aszongya -, mintha te vónál, megváltoztál, olyan fehír vagy, mint a hó! - Hát, apám, egy egész világot láttam mostan. Hazamentek, mán akkor a kis kunyhó helyén palota vót. A Tél Tündére palotát varázsolt, mindent, ennivalót, innivalót. Megcsókolta az asszony örömmel, kizokogta az urán magát. -Fiam, olyan furcsa színű vagy, nem olyan vagy, mint vótál. Hunnen vetted azt a szíp ruhát? -Adta a Tél Tündére. -Hát, fiam - aszongya -, nagyon sajnos, álmot láttam az iccaka. Most a bekövetkező téllel el kell, hogy indulj, megkeresd a Tél Tündért! - De hova, anyám? -Mindegy fiam, de ha nem indulsz el az első tél bejövetelivel, az első nappal, a hóeséssel, meg fogsz halni. Telt, múlt az idő, a fiú kiült, mindig kiment oda, ahol a palota vót, a jányé. Az üvéké megvót, de a Tündérpalota nem vót meg, a Tél Tündéré. Aszongya: - Hát ez eltűnt. Járkált ott a fiú, járkált. Nagy szomorúan leült egy fa tövibe. Leült a fa tövibe, gondolkozott, tudta, hogy három napon belül beköszönt a tél. - Na, kedves anyám, készíts útravalót, elindulok! Az asszony a tejivei gyúrt három pogácsát: - Na fiam, ez neked három évig elég. Eriggy fiam, ha tudsz, menjél, mer itt halsz meg, ha el nem indulsz! 115