Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

S most adjuk át a szót ismét Munkácsynak! „ Csakhogy a láz nem múlt el, s napról napra gyengébb lettem. Néha összeestem, elájultam, de mindez csak élesztette bennem az új lángot. Nagybátyám végre is aggódni kezdett folytonos bete geskedé sem miatt, s megunta az orvos egyhangú receptjeit. Kijelentette, hogy ő maga fog meggyógyítani: homeopatikus módszerrel, amelylyel - szerinte - csodákat lehet elérni. (A homeopatikus gyógymód lényege az, hogy olyan gyógyszereket alkalmaznak kis menynyiségben, amely nagyobb adagban az egészséges szervezetben a gyógyítandó betegséghez hasonló jelenséget hoz létre. A gyógymód fénykorát épp Reök idejében élte - Cz. I.) A házi gyógyszertárból orvosságot adott, amit bevettem és megparancsolta, hogy koplaljak. Nagyon éhes lettem. Átkutattam a konyhát és a szekrényeket, végre is felfedeztem egy nagy fazék káposztát. Megkóstoltam, bizony nagyon jól esett. Élet és halál közt választottam. Koplaljak tovább, vagy haljak meg a káposztától? Csak rövid ideig gondolkoztam, s az utóbbi jobban tetszett. Óriási étvággyal gyorsan nekiláttam a nagy fazék káposztának. Csak vártam a hatást, de a halál nem jött, sőt csodálatos módon a láz is elmaradt. Két, három nap is elmúlik, s még mindig nincs itt a láz! Öt, hat nap - és csak nem jelentkezik! Nagybátyám tombolt örömében, mert azt hitte, hogy az ő csodagyógymódja segített rajtam. Sejtelme sem volt a fazék káposztáról. Csak nagynéném tudott a dologról, aki halálos izgalmakat állt ki a káposztaevés után, mert nem tudta, hogy mi lesz a vége. Mikor aztán minden jóra fordult, előállott a titokkal és leleplezett nagybátyámnak, aki dühösen kifakadt: - Nem lehet tudni semmit. Nem biztos, hogy a káposzta gyógyította meg, valószínűbb, hogy a csodakúra!... A fő az, hogy tényleg meggyógyultam. Csak nem akartam erősödni és az ájulások nem múltak el. >De azért gondolni kell arra is, hogy újra fel kell venni a munkát; legalább is egy napon ezt mondta nekem a nagybácsi, nagy meglepetésemre. - Hogyan? - kiáltottam fel, de... - Micsoda! - szakított félbe durván. - De, én festő vagyok! - tettem hozzá. <

29 Képzelhetik, hogy milyen arcot vágott. 17. kép. Szulimán Jolán arcképe Munkácsy ceruzarajza. Békéscsaba, 1861. Szőnyi István Emlékmúzeum, Zebegény 29 A régi fordítás kissé feszültebbé teszi a párbeszédet, és a francia eredetiben nem létező mondatot is belesző: „ Vissza kellett volna térnem a gyalupadhoz. Legalább is nagybátyám rám rivallt egy reggel: - Micsoda? Nem akarsz menni? -Nem. -Miért nem? Gőgösen feleltem erre: - Mert festő vagyok..." 84