Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

„- Bekecs és Tranoscius nélkül igazi csabait, legalább régente, nem is lehetett látni" mondotta a Mester. Ebben az időben a Honfoglalás festésére készült! Hatalmas gyűjtőmunkába kezd, s 1891 októberében fárasztó utazást tesz az országban, hogy típusokat keressen monumentális alkotásához. Az életrajzírók úgy tudják, hogy Csabát is útba ejtette. Bár október 8-a és 11-e között Szentesen tartózkodik Reök bácsi veje, Zsilinszky Mihály csongrádi főispán vendégeként, s ezalatt kirándulásokat tesz a környéken, Csabát nem látogatja meg. 11-én Csongrád felé távozik, majd Kolozsvár-Munkács az útja. A csabai újságok sem említik Munkácsy látogatását, sőt a dohánygyár ügyében Pesten tartózkodó csabai küldöttség keresi fel a körútról visszatért mestert. Munkácsy megmutatta fényképgyűjteményét, melyet gyüjtőútján készíttetett a Honfoglaláshoz. Beliczey István, a küldöttség egyik tagja hívta fel Munkácsy figyelmét, hogy a dobozi és sárréti nép „őseredeti alakjai" sokkal tipikusabbak annál, mint amit Munkácsy felkutatott. Meghívták Csabára, hogy ezeket a típusokat is használja fel festményéhez. (Tehát nem volt Csabán!) Munkácsy csak azt ígérte, hogy legközelebb eleget tesz a meghívásnak, most viszont addig is fényképeket kért a Beliczey által említett típusokról. Úgy látszik, a következő évben, 1892-ben valóban beváltja ígéretét, s meglátogatja a várost. Bár az újságok nem írnak a látogatásról, Zichy Jenőnek egy leveléből úgy tudjuk, hogy „lerándult Csabára" anyagot gyűjteni. Rózsa Miklósnak egy 1896-ban megjelent cikke szerint két évvel előbb, tehát 1894-ben járt utoljára Csabán Munkácsy. A helyi újságok most sem jelzik a látogatást. Sőt! A csabai újság szerint egy riporter február végén felkereste a Honfoglalás átadása alkalmából Pesten tartózkodó Munkácsyt, hogy megkérdezze, jön-e Csabára. Csak Munkácsynét találta otthon, aki tagadóan válaszolt, mert nincs idejük, vissza kell térniük Párizsba. Március elején csabaiak utaznak a rákosi liberális gyűlésre. Az alkalmat felhasználták arra is, hogy megnézzék a híres festményt, a Honfoglalást. Állnak a monumentális kép előtt, s egyszerre csak elkiáltják magukat: „-Nini, az meg ott Michnay tanító lovon! És csakugyan, nem tudni, vajon a modell volt olyan csodálatosan hasonló, vagy pedig Munkácsynak emlékébe vésődött Michnay Mihály tipikus szláv arca. A kép csodálatosan hasonlít az érdemes öreg úrhoz. Ugyanaz az arc, orr és szem. Lovon ül a meghódolt szlávok között és a tömegben a középen van." Bár Munkácsy 1894-i látogatását nem tudjuk más oldalról bizonyítani, közöljük Rózsa Miklós beszámolóját: „A pályaudvaron az egész megye és a város előkelősége várta, maga a főispán tolmácsolta a lakosság örömét a kiváló megtiszteltetés alkalmával... Délután ellátogatott a kaszinóba, hol természetesen bemutatták neki a város kiválóbb embereit." (Rózsa Miklós ezután elmond egy apró történetet, melyet azonban naivitása miatt nem idézünk.) 1896-ban a millenniumi ünnepségekre utoljára tér haza. Az ünnepségeket nehezen bírja, a Pannónia Szállóban rosszul lesz. Egy időre még visszatér Párizsba, de aztán Baden-Baden, majd az endenichi szanatórium lakója haláláig. 1900. május l-jén délután egy órakor halt meg. Néhány nap múlva, május 9-én hatalmas pompával temették a Kerepesi Temetőben. S Munkácsy nevezetes kismegyeri műterme, amelyben 1874-ben oly boldogan dolgozott, sokáig fennállott még. Három év múlva, 1877 augusztusában így ír róla Iván Munkácsynak: „Ma atelieredbe hordattam búzát, benn voltam, ott szomorkodik pár állványod, egyiken egy ráma is van, de a vászon le van vágva, a falon egy szén skizzed van, soká néztem." A műterem meglétéről még 1901-ben is tudunk. Mikor és kik bontották le a szent helyet, nem sikerült megtudnom. Aztán, jó fél évszázad múlva, a téeszesítéssel lerombolták a gondosan felépített épületeket is. Kismegyeren, a békéscsaba-budapesti vasútvonaltól néhány száz méterre csak az eke által felforgatott tégladarabok jelzik Reök István egykori majorjának helyét. 146