A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Nagy László András: „Veszett Daru”. Egy füzesgyarmati veszettállatorvos alakja a népi emlékezetben

„ Veszett Daru " - Tedd le, te szerencsétlen, húzd el a csíkot innen! De ide többet be ne tedd a lábad! Akkor tette le, de úgy elment, mint akit puskábúl kilüttek. " Nagy László, sz. 1922. Körösladány, réf., Füzesgyarmat, Körösi Csorna u. 12. 1997. L. Sinkó Rozália gyűjtése „Daru Sándor, az gyógyított, de meg is veszítette a jószágot, akire haragudott, ha nem kapta meg, amit akart. " Nagy Györgyné Tóth Eszter, sz. 1910. réf., Füzesgyarmat, Garai tér 5. 1996. L. Sinkó Rozália gyűjtése „Darut mindig oda hittak, ahol veszett állat volt, belefújt a levegőbe, és megállította a betegséget. Nagyanyámtúl hallottam. " Makra Emma, sz. 1922. réf., Füzesgyarmat, Garai tér 5.1996. L. Sinkó Rozália gyűjtése „Daru Sándor bácsi az egy jó művelt parasztember volt. Ha valakinek a faluba a jószága megbetegedett, hozzá fordult, vagy a gazdaságba ugye, ahol több ilye jószágféle vót. Főleg szarvasmarhaféle, azokat ügyi próbálkozott meggyógyítani, az ő tudomány szerint ügyi, hát nagyjából sikerült is, nem hallottam sosem, hogy hát ügyi mondtak vóna olyat, hogy kár vót neki szólni, vagy ilyesmi. Tett valamit a vályújukba, ahun a szarvasmarhák ittak ügyi, mer vót egy nagy itatóvályú. Az tele vót vízzel, abba kevert valamit, a marhát nekieresztették, így gyógyította. Meg azt mondják, hogy mikor szájfájós vót, így vette a nyálát a marhának, a másiknak a száját bekente vele, és így mindet beótotta ezzel az izével, hogy mind keresztülmenjen ezen a szájfájáson. Ez jobban a 20-as évekbe vót. " Lázár Ferenc, sz. 1913. réf., Füzesgyarmat, Simonyi u. 11. „Körömfájásnál avval a nyállal megfertőzte a teheneket, de ő azt, ha hívták, meg is tudta gyógyítani. Nyilas nagyapóiul hallottam. " Pikó Zsigmond, sz. 1944. réf., Füzesgyarmat, Kossuth u. 83./A „Apám után amit hallottam, hogy Kecskésen kint vótak gulyások, aztán agyon akarták a jószágot lövöldözni, mert azt mondták, hogy megveszett. Nagy magyar villásszarvú bikák voltak, aztán hát a községnek a gazdái le akarták lövetni ükét helybe. Az öreget kihívták, aztán közébük ment, simogatta, de egy se ment neki. Pedig előtte felé se mertek menni. Nem mertek bemenni a karámba, hogy megöli valamelyiket. Az öreg közébük ment: - Aj, engedjék csak ki ükét! Simogatta, meg minden, nagy híre vót. " „Meg olyasmit is hallottam, hogy vót egy nagy fehér kutya, hát ugye azelőtt a tanyákon voltak ezek a nagy kuvasz-, meg komondorkutyák. Az öreg el tudta küldeni, ahova ü akarta, oda ment a kutya. Olyan tudása vót az öregnek, azt mondták neki: 107