A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Kertész Éva: A Biharugrai Tájvédelmi Körzet tájtörténeti, florisztikai és cönológiai jellemzése

A Biharugrai Tájvédelmi Körzet... A Körösök vizének három fő ágán kívül holtágak, kiszakadt vízfolyások, fokok, nedves hajlások és más vízállásos helyek voltak. Mezőgyán és Szalonta között kétféle természetes termőhelyet látott: sziket és mocsaras vidéket. A sóvirág (Limonium gmelini), a réti őszirózsa (Aster punctatus), a sziki kocsord (Peucedanum officinale) és a buglyos kocsord (Peucedanum alsaticum) kórói jellemző növények voltak. Megjegyzi, hogy a kemény sziket több helyen gabonatermesztésre akarták kényszeríteni. A Sebes-Körös mellett talált még néhány érdekességet, mint pl. az enyves éger (Alnus glutinosa), a mocsári füzike (Epilobium palustre), a szemvidító (Euphrasia Kochii), az orvosi macskagyökér (Valeriana officinalis), a kövér aggófű (Senecio doria), a steveni-boglárka (Ranunculus strigulosus), a hamvas fűz (Salix cinerea). A Borbás Vincze által leírt Sebes-Körös Sárrétje a vízszabályozások után drasztikusan megváltozott. Az ősi medrek kiszáradtak, a lápok, zsombékosok, nádasok vízutánpótlása megszűnt. Jó néhány faj is felkerült a vesztesek listájára, így például a mocsári aggófű, a csomorika, a nádi boglárka és a tőzegpáfrány. Az 1887-ből származó katonai térképen (2. térkép) egy változatos felszínű táj látható. A Korhány, a Salamon-ér és a Fényes-ér kialakították a lefolyástalan tavak sorát (Simató, Ludas-tó, Csík-tó, Rét, Szőr-rét, Kerek-tó, Füzes-tó). A mély fekvésű területek között elszórva emelkedtek ki hátak, magaslatok (Simató-hát, Kánya-hát, Fényes-érhát), zugok (Simató-zug, Kóró-zug), halmok, dombok. Ezen a térképen már megtalálható az Ugrai-erdő, amely tölgy erdő volt, és amelyet a Sebes-Körös rendszeresen elöntött. Az utolsó öreg tölgyeket a huszadik század elején vágták ki.

4 A Szilas szilfákkal borított magaslat volt Ugra keleti határában. Ugra falutól északra a Rét (Gonda-zug) - a mai Ugrai-rét - a mostani állapothoz hasonlóan nádas, sasos, mocsaras rész volt. Ugrától nyugatra a Simató (Simata) kifli alakú ívének pusztai mocsara magaslatot, zugot fog közre. Az elszikesedett területek jelentős területet foglaltak el. Ilyen volt Ugra határában a Nagyszik és a Szik-puszta. A 20. századi táj változása A táj jellegének változása e század elejétől kezdve vált igen erőteljessé, amit több tényező együttes hatása okozott. Fontos változásnak mondható, hogy a hajdan vízjárta laposok fokozatosan kiszáradtak, elszikesedtek. A felszántott, megművelt gyepek részaránya megnőtt, a szikes gyepek birka- és marhalegelőkké váltak. Ugrától délre, 1910-ben kezdték el a halastavak építését. 1930-ban a vízfelület már ezer hold volt. Az elkészült tavak néhány lefolyástalan hely nevét is megőrizték: Zöldhalom-tó, Csík-tó, Ludas-tó. A tavak a volt Urbari-közlegelő és a Nagy-szik területén épültek.

5 Az átalakulás ellenére a táj jellege megőrzött néhány igen értékes fragmentumot, nádasokat, magassásréteket, mocsárréteket és sztyeppréteket, amelyek a természetvédelem szempontjából igen értékesek. Az 1930-as években a Nagygyanté-Zsadány-Biharugra, ill. a Nagygyanté-Mezőgyán-Geszt és az országhatár által határolt területen egy nagy, kb. négyezer-ötszáz 4 MÜLLER 1980. 5 KOVÁCS 1992. 13