A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Kertész Éva: A Biharugrai Tájvédelmi Körzet tájtörténeti, florisztikai és cönológiai jellemzése

A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25 (2003) 11-40. A BlHARUGRAI TÁJVÉDELMI KÖRZET TÁJTÖRTÉNETI, FLORISZTIKAI ÉS CÖNOLÓGIAI JELLEMZÉSE - Kertész Éva A bihari hegyek lábánál, a Sebes-Körös völgyének középső szakaszán található a Biharugrai Tájvédelmi Körzet. A védett terület Biharugra, Körösnagyharsány, Geszt, Zsadány, Mezőgyán községek határában található, területe 7991 ha. Tájtörténeti összefoglaló A 18-19. századi táj és változásai A Tisza és a Körösök szabályozása gyökeresen átalakította az alföldi táj képét, egyedülálló természeti értékek tűntek el. A természetes vízfolyások szerepe az utóbbi száz-százharminc év vízszabályozási munkái következtében elhalványult. A szabályozások előtti állapotra már csak történeti adatok, régi térképek, utazók, botanikusok leírásai alapján következtethetünk. A táj vegetációjáról csak néhány írásos emlékből olvashatunk adatokat. A Sebes- és a Fekete-Körös közének keleti felében három vízfolyás kanyargott: a Gyepes, a Köles-ér és a Korhány. A térség a vízszabályozások előtt erektől átszőtt terület volt szárazulatokkal, rétekkel. Az 1822-es Huszár Mátyás térképen (1. térkép) jól látható, hogy a belső rétek félig-meddig lefűződött ereken át élő kapcsolatban voltak az anyavizekkel. Jelentős erdős szigetek voltak Sarkadkeresztúr és Okány között. Biharugran és Okanyban több hatalmas tölgyfaderék kiásását említik egy-két m-ről a felszín alatt, amelyek a korábbi erdőségek, „erdős-mocsarak" bizonyítékai.

1 A Kis-Sárrét déli peremén megtelepült falvak észak felé eső határain domináló növény a nád volt. Ezen a térképen szerepelnek olyan lefolyástalan mocsaras helyek, amelyek máig fennmaradtak. Ilyen Biharugra Simató-hát „Gulyaállás" nevű mocsara, amely zsombékos, nádas hely volt. Az Ugrai-rét nedves, vízállásos rét, de nem lápos. Ugra keleti szélein és déli határában a magasabb hátak egy részét már akkor is művelték (Simatai-földek, Csík-gát-földek). Osváth Pál az 1875-ben megírt munkájában százévnyi időn belül a Berettyó és a Sebes-Körös nagy árvizeit említi 1773-1872 között, amelyek hatására a mocsarak vízszintje egyre magasabbra rögzült. A 18. század elején díszlett egy erdő Kornádi mellett is, amely szintén elmocsarasodott. A mocsarasodás folyamatát elősegítették a szaporodó vízimalmok és a mesterséges vízelterelések. 1838-ban Fényes Elek írja Ugráról: „Határa bőven terem, bár igen sok benne a szik. A Sebes-Körös és a Fényes-ér gyakran megárad, több száz holdat önt el 1 MÜLLER-BERTALAN-HÁZI1988. 11