A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Nagy László András: „Veszett Daru”. Egy füzesgyarmati veszettállatorvos alakja a népi emlékezetben

Nagy László András zatom be, de úgy, hogy a nyakába lesz akasztva, és gyalog jön nyargalva. - De erre már nem került sor, mert a kocsistól rögtön küldték az ígért kolompot. " Szűcs Sándor, 1938. 397-398. „Darurul hallottam, hogy egísz gulyákat megveszejtett, oszt ha jól megfizettík, akkor nem veszejtette meg. " „ Tudós ember olvashat rá a jószágra. Daru Sándor eljött, körülnízte a jószágot, oszt ahogy hazament, három nap meggyógyult. " „Daru Sándor nagy tudományú ember vót, azt hallottam, hogyha û csinálta a bajt, akkor azt mondta, mikor odamentek, oszt kifizettík, hogy eredjetek haza, nincs semmi baj, de ha ü nem csinálta, akkor odament, oszt úgy gyógyította. " „Daruhoz elmentek lopni, oszt addig cipelték a hátukon, amit loptak: mízet, szalonnát, míg Daru nem engedte, hogy letegyík. Odaragasztotta a hátukhoz. " „Mikor a hosszúháti ember elvitte a veszett Daru tanyájáról a dinnyét, oszt mikor hazaírt, az öregnek nem vót nyugta, vissza kellett véle gyalogolni a Daru tanyájára. " Sárrétudvari, Madár Ilona, 1967. 199-200. „Daru Sándor, vagy ahogyan a faluban ismerték, Veszett Daru Sándor, jól értett az állatok gyógyításához. Hallomásom szerint a már meglévő veszettséget is meg tudta gyógyítani az általa készített teával. Sajnos tudását már nem tudta átadni senkinek sem, magával vitte a sírba. A tanyákon hatalmas kutyákat, kuvaszokat, komondorokat tartottak... Az egyik tanya gazdája különösen büszke volt a kutyájára, hogy az olyan erős és bátor, hogy oda senki emberfia nem teheti be a lábát. Daru Sándor egyik látogatásakor a tanya előtt leszállt a lováról, az egyik fához kötötte. Szembement a kutyával, aki meghunyászkodott. Ölébe vette és bevitte a pitvarba, és a gazda elé tette: ím itt a kutyája. A kutya, amint földet ért a lába, farkát a lába közé csapta, vinnyogva kiszaladt, és a szalmakazal tövébe feküdt, és onnan semmi kincsért nem lehetett előcsalni, míg Daru Sándor a tanyában tartózkodott. " Füzesgyarmat, Sári István, 1977. 16. „Cséjfába tavaszoltam 1920 áprilisába... Egy májusi estén a nyájat bezártam, mert akolt csináltak a birkának. Éjféltájba a falkám megrebben, a pulikutyám meg búvik befelé a bundám alá. Kis kunnyóba vótam, alig tértem be. Rajtam vót az uj ruha, a lábomrul lehúztam a csizmát, míg háltam... Egy nagy zod tarka kutya akart rám ugrani... Veszett vót a kutya... A torkát feszt nyomkodtam. Nem bottal vertem szít a fejit, hanem mikor döglődőfélben volt, bicskával szurkáltam ódáiba. Reggel kijött a gazdám. Aszonta, hogy menj Daru Sándorho rögtön, ott állj meg nála. Szíp, hegyes, büszke ember vót. - Baj van, gazduram - mondom. - Micsoda, te kölök? 104