A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)
Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez
Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez nul magas aránya már a tatárjárás előtt is valószínűleg az alföldi vidékekre voltjellemző, egyebütt inkább csak az állattenyésztésre szakosodott „úr prédiumokra". A ló a 13. századra bizonyos értelemben „előkelő" állat lett, ami jól kirajzolódik pl. a pannonhalmi apátsági birtokokon. Vidékenkénti szakosodottabb állattartási formákkal, módokkal természetesen az egész középkoron át számolnunk kell. 8 Jankovich B. Dénes Szarvas-Rózsás, Kardoskút, Doboz telepásatásaiból következtetve annak a véleményének ad hangot, hogy az állatcsontleletekben feltűnően magas szarvasmarha fossiliák arányszáma bizonyítja: a 11-12. században is az ököriga volt a leggyakrabban használt igavonó állat. A lovak - leletekből kikövetkeztethető alacsony száma nemcsak a viszonylagos szegénységre enged következtetni, hanem arra is, hogy feltehetően eladásra került a lovak jelentős része, vagyis nem fogyasztották el, és kevés hullott el belőlük a helyszínen. Nem lehet viszont véletlen, hogy éppen Kardoskúton a legmagasabb a ló fossiliák arányszáma, ahol a természetföldrajzi adottságok legkedvezőbbek voltak lótenyésztésre. 9 Karácsonyi János is értékes adatokat közölt a megye 15-16. századi lóállományával kapcsolatban. „A lótenyésztésben megyénkben nagy hírnek örvendett. Szilágyi Erzsébetnek a (Békés)szentandrási ménesében igen szép lóállománya volt, abból 1463ban egy kunnak adományozott lovat, Nadányi Andrásnak pedig kettőt. Az Ábrahámffyaknak is nagy ménesük volt, mert 1468-ban Sopronból (Mező-Képsoprony) 100 ménesbeli lovat hajtottak el hatalmaskodók. Egy olyan kis településről, mint Varjas-Földvár panaszt tettek, hogy 40 lovukat erőszakkal elvették. A margitszigeti apácák attól kezdve, hogy Királyságot, Dónáttornyát megnyerték, Királyságon külön csikóst tartottak. A gyulai uradalom egyik alvárnagyának 1500-ban 100 lova legelt Décse határában. Az uradalom birtokosa Brandenburgi György őrgróf szintén Décsén tartotta ménesét ekkortájt, ott külön csikósa volt, de ezenkívül Gyulán is külön lovásza (bizonyos Jobst nevű) volt még. Ez a Jobst nevű lovász 1524 októberében Vincze lovásszal együtt hajtotta fel Budára a csikókat. 1525 szeptemberében Brandenburgi őrgróf gazdatisztjeivel pénzért is vetetett lovakat. Ahorn János udvarbíró Kondoroson vett egy sárga lovat 26 forintért, egy kancát 14 forintért s 72 dénárért, Németh Jánostól ugyanott pedig egy sárga poroszka lovat 13 forintért. Ugyancsak ez idő tájt vetetett Szénáson 3 lovat 17 frt. 75 dénárért, Gyulán pedig 6 kocsilovat 123 frt.-ért. 1528-ban is sürgeti Brandenburgi őrgróf Sadobrics Péter gyulai várnagyot, hogy számára jó lovakat küldjön. Attól kezdve pedig, hogy Gyula végvár lett, mindenik nemes vérű paripát kedvelő főúr, lovas vitéz ember figyelme e vidékre fordult, s Mágócsy Gáspárt, Bornemissza Pétert, Kerecsényi Lászlót egyaránt sürgetik nemes vérű hátas és kocsi lovakért. 10 1524-1528 között a gyulai udvarbíró a jövedelem növelésével kapcsolatban csupán a szarvasmarha és a ló tartását ajánlja, melyekből 3.000 frt. bevételre számít. A földrajzi adottságok tették lehetővé, hogy az uradalom területének tekintélyes - mondhatni nagyobb - részén az állattenyésztés a szántóföldi gazdálkodásnál nagyobb szerepet játszott. 1528-ra már jellemző a gyulai vásárok tekintélyes forgalma. Oláh János 8 SZŰCS 1993. 192-193. * JANKOVICH 1991. 165. 10 KARÁCSONYI 1896. I. 235. 411
