A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez se Sárrétudvariban a 19-20. század fordulójáig szokásban volt. A nyomáskényszer megszűnése után, az egy tagban kiosztott földeken igen gyorsan felépült tanyák udvarain nyűgbe, illetve béklyóba tett lovak, kipányvázott szarvasmarhafélék legeltetése a régi tartásmód „értelemszerű folytatásának tekinthető."

66 A 19. század első harmadában Törökszentmiklóson is érezhetővé vált a tanyásodással a legeltetési módok változásának kényszere. A rendelkezésre álló legelő-rét területének minél ésszerűbb kihasználása végett az elöljáróság tiltotta a nem ménesbe szervezett lovak legeltetését is. „Senki a jószágát ne lappangtassa dugaszban se Réten, se egyebütt, hanem adja számadó eleiben" - hívták fel nyomatékosan a lakosság figyelmét. „Tanyák közt a lovakat, marhákat senki ne csapongtassa Őszi, tavaszi vetésekben..., tavasztól betakarításig a szállások, tanyák közt - azaz a vetések közeliben - mégmost senkinek egy átallyán fogva semmi némü Jószágának otvaló legeltetése meg nem engedtetik tsupán tsak a Hámos Lovaiknak, azok is ugy hogy ki pányvázva légyenek, hogy senkinek kárt ne okozzanak."

67 Turkeviben 1812 nyarán - „a Malomzugban (ez a legelő volt legközelebb a városhoz mint bellegelő) - a lovászok (vagyis az éjszakai legeitetők) megétették a mezőt, azért a Berettyó Lapossából felcsóvázással szakasztottak a gőboly járáshoz egy darabot..."

68 Zsadányban a 19-20. század fordulójáig szokásban volt az igáslovak éjszakai legeltetése. Visszaemlékezésekből innen adatolható ennek a legeltetési módnak a legrészletesebb leírása. „Egy hírneves lótenyésztő" az 1961-ben 80 esztendős M. Kereki János „törzsökös zsadányi lakos" így emlékezett vissza saját tapasztalata és az eleitől hallottak alapján: „A 17. századtól, de biztosan 1760-tól biztos adatok vannak arra, hogy az igáslovakat estefelé-éjjel a falu alatt legeltették. Amikor lement a nap és estefelé lófogattal hazajött a gazda, azonnal kifogott s a családban legidősebb fiú, vagy ha az már megnősült, akkor a legkisebb fiú, ill. ha nem volt fiú, akkor maga a gazda, vacsora után kötőféket dobott a lovak nyakába, s azokat összefogva kezében, szépen, takarosan, csendes lépésben kihajtotta vagy a rét alá, vagy a 20. század elején a mostani földekre, ahol volt tarló, mikor gyérült a rét. Azon későn hajtott a jó fű. Aztán hajthatott még a Kanális partra, a Korhány meg a Körözspart helyekre. A lovakat szabaddá tette s elcsapta legelni. Maga pedig leterítve az ócska szűrit, ahun egyenlő vót a talaj, hogy a testit ne törje göringy, s lepihent. A lovak ott legelésztek hozzá közel. Sohasem volt példa arra, hogy a legények magukba mentek volna lovat legeltetni éccakára." Csaknem ott volt egy helyben a falu összes legénye. Ha nem volt a családban legény s a gazda sem tudott kimenni, akkor valamelyik rokon, vagy szomszéd legényre bízta a gazda lovai legeltetését illendő „kommenció fejében, ami lehetett pálinka, bor, darutoll, búza vagy köles. Sokszor harminc-negyven-ötven legény voltjelen. „Ha setét volt, tréfálkoztak, beszélgettek, dalolgattak, amíg szemükre nem jött az álom." Ha telihold volt, lehetett tisztán látni, akkor kártyáztak azok, akik nem voltak álmosak. A fáradtabbak közben-közben „ledűltek a szürre-subára s elszunnyadtak." Este már kez66 PUSZTAINÉ 1993. 152. 67 SELMECZI 1994. 216-218. 68 BELLON 1996. 116. 431