A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Nagyné Martyin Emília: A magyarországi románok halottkultusza

Nagyné Martyin Emília temetőből visszaérkeznek, akkor ássák a kerítés mellé, hogy senki bele ne lépjen. Méhkeréken ma már csak néhányan emlékeznek egy koporsó lezárása előtt gyakorolt szokásra, melyben az elhunyt összefonódó keze alatt vetnek át gabonát vagy kukoricát termékenységvarázsló célzattal.

18 Amikor a halott már készen áll a túlvilági életre, ráteszik a koporsó fedelét, majd lábbal előre kiviszik a házból. Bezárják utána az ajtót, hogy ne vigyen magával senkit a hozzátartozói közül. Magyarcsanádon ennek a szokásnak egy olyan változata él, hogy miután a halottat kiviszik a szobából, a halott legközelebbi hozzátartozója bemegy és leül egy székre. Ezt követően rázárják az ajtót, hogy a halott ne tudja magával vinni. A szobában a székeket és az asztalt felborítják, jelképezve ezzel a zavart, amit az elhunyt a házban maga után hagyott, és megakadályozva ezzel a halott visszajárását. Temetési szertartás, temetkezési szokások A temetést általában délután két és hét óra között bonyolítják le, amikor a nap már lemenőben van. Minden temetési eszközhöz (zászlók, gyertyatartók, keresztek) fehér zsebkendőt kötnek. A szertartás résztvevői végső búcsúként megcsókolják a koporsón lévő keresztet, és a koporsóra pénzt tesznek az egyház számára. Állapotos asszonynak tilos volt a keresztet megcsókolnia, nehogy sárgaságos legyen a gyermeke. Ha ez mégis megtörtént, a sárgaságban szenvedő gyermeket úgy gyógyították, hogy viaszból egy kis poharat és egy kis kanalat formáltak. A pohárba szentelt vizet töltöttek, és napfelkelte előtt a viaszkanállal adtak inni a gyermeknek szentelt vizet. Az udvaron lezajló egyházi szertatás után a rokonok, ismerősök, szomszédok utolsó út'yaT'd kísérik a halottat. Általában távolabbi rokonok vagy ismerősök viszik ki a halottat az udvarról. Egyes adatok szerint régen a testet fedetlenül vitték a sírhoz.

19 Ezt bizonyítja Béres András is a görögkeleti temetkezési szokásokat vizsgáló tanulmányában. Az erdélyi és a kárpátaljai görögkeletiek még a második világháború idején is így vitték ki a halottat a temetőbe. Ez valószínűleg a templom körüli temetkezés szokásának maradványa, amikor a halottat fedetlenül vitték ki a templomból a templom melletti temetőbe. A szabályok, hagyományok megtartása miatt a későbbiekben is fedetlenül vitték a koporsót, akkor is, amikor a temető már távol esett a templomtól.

20 A vizsgált falvakban, napjainkban már erre vonatkozóan semmilyen adatot nem találhatunk. A temetőbe vezető úton a temetési menet meg-megáll, hogy a halott elbúcsúzhasson a környezetétől. Amerre a menet elhalad, az ajtókat, ablakokat bezárják, nehogy a halott lelke - amely még ott tartózkodik valahol a test közelében - valahol '* "Daca о murit zícem gazda càsii, atunci dupa ce il dâzleagâ, muiere-sa mere fi aduce tenu uâ grîu. Il bagâ înt-o hainá, fi îl împreunâ pú su brîncà. Il bagâ pastä brîncà, si-l scoate pu su brîncu. О data face mima. Ase ca si cum l-ar lega. Apoi duce si dâ la galitâ. Cà narocu si râmîie acasá, si nu margâ eu iel. " [Ha meghalt mondjuk a gazda, akkor a felesége hoz kukoricát vagy búzát. Beleteszi egy ruhába és átveti a halott keze alatt. A keze fölött teszi át, és alatta veszi ki. Egyszer csinálja csak. Úgy mintha megkötné. Utána a baromfinak adja. Hogy a szerencse a háznál maradjon, ne menjen vele.] (Száva Tivadarné Juhász Anna, Méhkerék, 1920) 19 MOLDOVÁN 1913. 203. 20 BÉRES 1973. 354. 322