A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)
Németh Csaba: A honvédtisztek fegyverletétele Gyulán
Németh Csaba A helyén maradt első alispán, Sípos Sándor még 17-én, az orosz megszállás árnyékában is arról intézkedett, hogy a kereskedők fogadják el a Kossuth-bankókat, ám Dobrzánszky Adolf cs. kir.-i biztos 21-én elrendelte azok beszolgáltatását. 25 Ez nem csak a foglyokra, de a polgárságra nézve is nagy anyagi csapást jelentett. Ezen kívül ott volt még a katonaság természetbeni ellátásának a kérdése. Már Sarkadra is kellett valamennyi élelmet szállítani a városnak. 26 Az igazi nagy megterheléssel a foglyok és a megszállók harmincötezres tömegének Gyulára érkezése járt. Azt pedig senki sem tudta előre megmondani, (még augusztus 22-én sem!), hogy mennyi ideig fognak majd a városban állomásozni. 27 Anrep altábornagy megengedte, hogy a tisztek magánházakhoz szállásoljanak be. Ebből adódóan szinte minden Gyulai háznak lett katonavendége. Az őrizet laza volt, de az elszállásolás során már adódtak nehézségek. A fogoly tiszteket nem csak legényeik, de általában a feleségük, menyasszonyuk is követte. Gyula pedig nem volt olyan nagy város, hogy mindegyiküknek jusson külön szállás. Nagy zsúfoltság alakult ki a belvárosban, s ez nem volt mentes a vitáktól. Nem egy esetben, a jobb és előkelőbb szálláson összekaptak egymással a honvédtisztek. Volt, akiket „ betoltak a már zsúfolt házakba és lön lárma és veszekedés a két tábor (mármint a világosi és a borosjenei) tisztjei között... Hosszas pörlekedés után beszorultam én is egy csinos házba, hol már nyolc kolléga és két dáma kényelembe helyezték magukat... Hogy ettől megszabaduljak, kimentem más szállás után nézni. A város legszélsőbb házikóinak tartottam, mert észrevevém, hogy mindenki csak a jobb kilátású házak felé húzódik, s nem akartak a szegénység kunyhójáig leereszkedni. Az utolsó ház üres, tiszta, kényelmes volt. Itt szívesen fogadtak. " 2H A vendégfogadás nem volt mindenütt oly szívélyes, mint azt utólag emlegették. Ecsedy Gábor református lelkész is tele volt panasszal: „Afogoj tisztek közül beszállásolt hozzám aug. 21kénn egy Devetseri nevű kapitány 5 lovával, hintájával, egy hadnagyával, feleségével, két cselédjével vacsorával, ebéddel, borral elláttatta magát, ágy neművel. - A felesége egész nap mosott, másnap vasalt, temérdek fámat feltüzelte, és semmit nem fizetett. - Ennél komiszabb szállóm nem volt... Temérdek kenyeret, bort, pálinkát elvesztegettek, szénát, abrakot. Afogjok a szőlőket elpusztították, a lovasok a szénát, szalmát. " 29 25 Implom-hagyaték, BML: Alispáni jegyzőkönyv 1849 /II. R.489. 223.; Gy. R. 9.: 118. lap: a fegyvereket 12 nap alatt kellett leadni a békésen lakó Kis Jánosnak, a Kossuth-bankókat pedig a gyulai ifj. Farkas Tibornak. 26 Impom-hagyaték, BML: Gy. Kurr. R. 119. 118. lap: Sarkadról augusztus 18-án Hankovics őrnagy, élelmezésre felhatalmazott egyén utasítja Magyargyulát, hogy kenyeret, bort, zabot és árpát küldjön a sarkadi városházához egy biztossal, akinek erről a megfelelő nyugtát kiadhatják. A sarkadon tartózkodó gróf Forgách Sándor császári hadbiztos pedig ugyanaznap a 20 mázsa sónak másnap reggel 8 órára, a sarkadi városházára történő szállítására utasítja Mogyoróssy Jánost, mint a gyulai sóházat kezelő számadótisztet. 27 BML, Mezöberény ir. 5. cs.: Mezőberénynek Sípos Sándor első alispán augusztus 22-i utasítása szerint: „A jelenleg gyulán állomásozó mintegy 35000 főnyi magyar hadifoglyok, és az azt kísérő orosz hadsereg élelmezésére... Berény községére egy hétre eső illetékességének jegyzékét oly meghagyással küldöm által, hogy Békés. Magyargyula, Németgyula, Doboz, Vári, Csaba, Kétegyháza a /megyei/jegyzékben kitett illetőségnek fele részét holnap, azaz 23-án reggel 7 órára, másik felét pedig 25-én szintén reggeli 7 órára, a többi községek pedig illetményeikfelét 24-én reggel, másik felét pedig 26-án reggeli 7 órára Gyulára okvetlen szállítsák be, különben katonai erővel fog behozatni. " A berényre kivetett illeték: 35 733 font kenyér, 178 mázsa 66 font hús, 1662 véka zab, 10 249 adag széna, 100 akó közönséges bor és 50 akó pálinka volt. (Implom-hagyaték, BML.) n Rüdiger segédtisztje (aki ebben az időben éppen Anrep altábornagy mellé volt beosztva) 551-552.; Patai 460. 2 ' ; Ecsedy 192-193. 272