A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Németh Csaba: A honvédtisztek fegyverletétele Gyulán

A honvédtisztek fegyverletétele Gyulán 2. kép. Gróf Wenkheim József és neje, Jankovich Stefánia (egykori fotó a Ladics-család gyűjteményi anyagából) Elképzelhető lenne, hogy egyedi esetről van szó, hogy a szerencsétlen lelkész kifogott egy elviselhetetlen tisztet, s csak ezért volt oka a panaszra. Akad azonban más adatunk is rá, hogy nem mindenütt fogadták jó szívvel a hazájukért vérüket ontó honvédeket. Egyikük elbeszélése szerint mikor „Sarkadon keresztülvittek, a nép mindenütt leszedte a kutakról a rócskát, nehogy vizet ihassunk. " Miután megkérdezte egy paraszttól, hogy miért teszik ezt, a következő feleletet kapta: „Nem marad magamnak sem, ha ez a sok szomjas ember mind inni akar!" Kifakadva kérdezte ezután bajtársától: „ Hát ezekért harcoltunk mi? " - de a paraszt odaszólt nekik: „Hát ki kérte az urakat, hogy miértünk harcoljanak? " Természetesen az ellenkezőjére is tudnánk példákat hozni. A már lefegyverzett tiszteket Végh József újvárosi polgár látta vacsorára vendégül, ahol a szökés lehetőségét is megbeszélhették. S akkor még meg sem emlékeztünk gr. Wenckheim Józsefről (1809— 1869), a kastély uráról. Az ő helyzete már csak azért is ellentmondásos volt, mert öccsének a felesége Radetzky-lány volt, ő maga viszont tevékenyen részt vett a reformkori mozgalmakban és a honvédek között is sok ismerőse szolgált. (2. kép) Az orosz vezérkar a kastélyt tette meg főhadiszállásává. A gróf azonban nem csak őket fogadta szívélyesen: „ azzal kezdte, hogy meghívott magához annyi embert, amennyit csak a hatalmas termekben el tudott szállásolni, vagyis kb. 200-at. " Az oroszok emlékezetében rendkívül kedvező kép maradt meg a gyulai napokról: „A gróf teljes ellátásunkról gondoskodott... Esténként kellemes társalgás alakult ki, melyben mindenki részt vett, a grófnő szerette a zenét, és koncertező zenészek rögtön akadtak. Néha még táncoltunk is... Gyula az elíziumi mezőkre hasonlított, mindenki szórakozott, lakomázott, mulatott. " Az orosz tisztek, főként a magukat rokonainknak tartó cserkeszek, tüntetően barátkoztak a honvédekkel: „ Vittek, repítettek inkább a nagyvendéglőbe, ahol egy cigánybanda keserves zenéje mellett néhány osztrák tiszt mulatott. A muszka tisztpajtások azonnal félbe hagyatták... s egyik odalépve keményen megnyomta a "Rákóczy"-t, mit azonnal rá is rántottak. Erre elkezdtek... rettenetes módon ugrándozni, táncolni, s a legkitörőbb extázisban bennünket cibálni, összevissza csókolni... a németek... jónak látták kitakarodni. " Nem ez volt az egyetlen ilyen eset! Hasonlót örökített meg Kóhn Dávid augusztus 20áról, a Korona vendéglőben. Középen két, kard nélküli honvédtiszt biliárdozott. Egyikük véletlenül meglökött egy belépő osztrák tisztet. Noha bocsánatot kért tőle, de az hirtelen kardot rántva le akarta őt kaszabolni, mire a jelenlévő oroszok is kardjaikhoz kaptak, hogy megvédjék a honvédeket. Erre azonban nem volt szükség: ők a dákókkal olyan ügyesen védték magukat, hogy az osztrákok hamarosan sarokba szorultak, s megalázva kellett távozniuk a magyarokat köszöntő tapsvihar közepette.

32 Hentaller 212.: Degré Alajos beszélte el neki a történetet. Rüdiger segédtisztje 551-552. Margitay 138-139.; Kóhn 51-52., de hasonlóról számol be Patai 461. és Máriássy 160. is. 273