A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Seres István: A Szarvas környéki folyami átkelők katonai szerepe és a szarvasi vár helyreállításának terve a Rákóczi-szabadságharc idején

BMMK21 (2000) 237-261. A SZARVAS KÖRNYÉKI FOLYAMI ÁTKELŐK KATONAI SZEREPE ÉS A SZARVASI VÁR HELYREÁLLÍTÁSÁNAK TERVE A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC IDEJÉN - Seres István A Rákóczi-szabadságharc során mindvégig megoldhatatlan problémának bizonyult a kurucok és a császári zsoldban álló rác határőrök ellentéte. A megbékélési törekvések sorra kudarcot vallottak, s csupán néhány szerb egység állt a kuruc zászlók alá. Az 1690-es években Magyarországra települt rácok I. Lipót királytól a hajdúkéhoz hasonló kiváltságokban részesültek, melyeket azután az uralkodó több ízben megerősített. 170l-l702-ben pedig megszervezték a délszláv katonai határőrvidéket, amely a Száva, a Dráva, a Tisza és a Maros folyók mentén terült el. A Rákóczi-szabadságharc kirobbanásakor a császári hadvezetés sikerrel használta fel a rácokat Rákóczi kurucai ellen. Állandóan ismétlődő támadásaikkal, portyázásaikkal szüntelenül rettegésben tartották a magyarlakta települések lakóit, s nem egyszer komoly veszteséget okoztak az ellenük felvonultatott kuruc katonaságnak is. A Tiszántúlon elsősorban a Maros menti határőrvidék játszott szerepet. A folyó északi partvidékén Arad központtal elhelyezkedő kisebbnagyobb sáncok, katonatelepek (pl. Csanád, Pécska, Szemlak stb.) rác katonasága, illetve a Marostól északra, a Körösök vidékén elhelyezkedő várak (Gyula, Borosjenő, Belényes), valamint Nagyvárad és az azzal szomszédos Várad-Olaszi őrsége állandóan nyugtalanította a Tiszántúl népét, és a váradi ostromzárban táborozó kuruc katonaságot. A nagyobb rác támadásokat többnyire maga Tököli-Popovics János, a Maros menti rácok főkapitánya vezette, akit általában csak Rác Tökölinek neveznek a kuruc források. Az ismertebb portyázó tisztek között tartották számon még Szegedinác Pérót, vagy ahogy a magyarok nevezték: Rác Pérót, a pécskai sánc parancsnokát is. A rác portyák nagysága változó volt. A kisebb, alkalmi „felcsapások" csupán egy-egy helyőrség katonáiból tevődtek össze, és egy-két száz katonából álltak, olykor pedig csak 10-15 lovas vett részt a „kiruccanásban". Ezzel ellentétben a nagyobb portyákhoz már szinte minden sánc elküldte a maga katonaságát. Sőt, egyes források szerint még a Maroson túl, török uralom alatt élő rácok is gyakran csatlakoztak a jó zsákmány reményében a portyára induló határőrökhöz. Ezek a nagyobb támadások lovas és gyalogos katonák összehangolt akciói voltak, amikor a gyalogságot lovas kocsik szállították, s nem egyszer ágyúkat is vittek magukkal. Míg a Tiszai határvidék rác katonasága a Duna-Tisza közén portyázgatott, és elsősorban a három város (Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös) gulyáit fosztogatta, addig a Maros menti határőrvidék katonasága a Tiszántúl lakosságát tartotta rettegésben. A Körös-Maros köze, eltekintve néhány nagyobb várostól - Makó, Mindszent, Szentes, Vásárhely - gyakorlatilag néptelen volt, de a Körösön túli városok, pl. a Heves vármegyei Mezőtúr és Dévaványa, a nagykunsági Karcagújszállás, Kunhegyes, Madaras, a módos A rác kérdésről 1. Homyik 1868. és Benda 1980. 237