A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Seres István: A Szarvas környéki folyami átkelők katonai szerepe és a szarvasi vár helyreállításának terve a Rákóczi-szabadságharc idején

Seres István Debrecen, a hét hajdúváros és a bihari „apróbb" hajdútelepek (Nádudvar, Kába, Kornádi stb.) szinte kínálkoztak a gazdag zsákmány reményében útra kelő rác katonák prédájául. A gyakorlatilag néptelen Körös-Maros közi pusztaságon átvágva, gyalogságukat szekérre ültetve, a lovasok pedig úsztatva átkeltek a Körös gázlóin, révein, majd rajtaütöttek a gyanútlan városokon. Portyáik többsége megelégedett egy-egy legelésző gulya, ménes, juhnyáj, esetleg sertés konda elhajtásával, a nagyobb akcióik azonban már egyes városok (Mezőtúr, Karcagúj szállás, Kunhegyes stb.) lerohanásával és kirablásával, nem egyszer pedig az ott lakók lemészárlásával, illetve rabszíjra fűzésével is jártak. A Maros menti rác határőrök katonai akcióikhoz, portyáikhoz többnyire a mai Békésszentandrás és Szarvas vízi átkelőit használták. Sőt, két ízben éppen a szentandrási átkelőnél érték utol a Körösön éppen átkelőben levő, hazafelé tartó ellenséget a Károlyi Sándor generális, illetve Sőtér Tamás ezereskapitány vezette kuruc csapatok. Egy másik alkalommal Kárándy Mihály bihari lovasezrede és a keze alá rendelt más kuruc lovasok már a Körösön való átkelés után, Szentandrás alatt vették üldözőbe a debreceni gulyát elhajtó rác csapatot. A kurucok és a rácok közötti összecsapások közül különösen az 1705. május 25-én lezajlott szentandrási ütközet emelkedik ki, amely során több ezer kuruc és rác katona vívott elkeseredett küzdelmet Károlyi Sándor, ill. Rác Tököli vezetésével. A császári hadvezetés már a Maros menti határőrvidék megszervezésekor tervbe vette, hogy újjáépítteti a szarvasi török palánkot, és beilleszti a Maros menti határőrvidékbe, a terv kivitelezésére azonban nem került sor. 1708 tavaszán Rákóczit komolyan foglalkoztatta a szarvasi sáncnak az aradi rácok általi esetleges újjáépítése, miként arról Rákóczi és Károlyi ez idő tájt végzett levelezése tanúskodik. 1710 nyarán viszont éppen a környéken táborozó Rákóczi volt az, aki talán személyes meggyőződése alapján fontosnak találta egy kuruc helyőrség felállítását Szarvason. Tanulmányomban az eddig fellelt adatok alapján a Szarvas térségében, elsősorban a mai Békésszentandrás területén található egykori folyami átkelőknél való hadmozgásokat, összecsapásokat, illetve a szarvasi sánc helyreállítására tett magyar és rác erőfeszítéseket szeretném bemutatni. Természetesen nem csupán az alább tárgyalandó esetekben voltak hadmozgások térségünkben. A fennmaradt adatok többsége azonban csak a Köröst nevezi meg a rác csapatok átkelőjeként, illetve a kisebb-nagyobb csetepaték helyszíneként, az események pontos helyéről a legtöbbször hallgatnak forrásaink.

2 Szarvas város a Hármas-Körös mellett, a Káka-foki-holtág jobb partján fekszik. A XVI-XVII. században kicsiny, alig néhány házból álló falucska volt, ahol a gyulai törökök jó érzékkel építettek palánkot és hidat a XVI. század második felében. A szarvasi palánk pontos építési idejét nem ismerjük, de valamikor Gyula várának 1566-ban történt eleste után kerülhetett rá sor. Először 1583-ban említik a források a szarvasi palánkot, amelynek az 1590-91. évi zsoldlajstrom szerint 185 fős őrsége volt. A 15 éves háború során maA Körös-Maros köz, ill. Békés megye Rákóczi-kori történetéről meglehetősen kevés összefoglaló munkát ismerünk. Eltekintve egyes helytörténeti monográfiák adataitól a következő munkák tartalmaznak érdemleges adatokat: Thaly 1880., Károlyi 1705-ös Gyula elleni hadjáratáról és a szentandrási ütközet néhol már avult, de alapjában véve még ma is jól használható leírásával. Thaly adatait jól kiegészíti Bánkúti 1976. forrásközlése, amely számos, Thaly által is használt, de a lelőhely pontos megjelölése nélkül említett, ill. ma már nehezen hozzáférhető forrást tartalmaz. Bánkúti 1988-as forrásközlése 27 újabb, a Körös-Maros köz kuruc-kori történetével foglalkozó, többségében eddig ismeretlen okmányt közöl 1704-1710-ből. A térség Rákóczi-kori történetének máig egyetlen jól használható összefoglalása Virágh 1962. kitűnő kötete. 238