A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

Havassy Péter: A gyulai márciusi ifjú

A gyulai márciusi ifjú Pálffy Albert levelei Pákh Alberthez 1. levél Budweiss, 1854. november 26. Barátom, Bertók! írja Friebeisz, hogy múlt hó 24-én átadta neked azon novellámat, melyet neki én két és fél hó előtt innen küldtem. Gondolom, tudod szomorú históriáját is. Október 4-én azt írta nekem, hogy Bulyowszkynéjé után rögtön adja, s küldi érte a kívánt 35 rf díjat - két nappal később (oct. 6) Császár azt írta: 48 óra nem telik el, s a díj menni fog: midőn négyre még sem jött, én határidőt tettem, s annak következése lett, hogy a kéziratot neked átadták. Arra kérlek, barátom, ha van még Pesten oly irodalmi vállalat, mely ti veletek is jó ba­rátságban áll, próbáld novellámat eladni, de csak bizalmas, s hozzánk jóakarattal lévő szer­kesztőkkel kezdj alkudozáshoz: vagy pedig ha az én nevem hazánkfiai előtt végképpen alá szállott, azt is írd meg őszintén: legalább nem fogok hiába vesződni egy regénnyel, mely­nek első kötetét éppen most végzettem be. Akármint van a dolog, ne hagyj válasz nélkül, mert ez mindennél fájdalmasabb. Hogy könyvedet, s Gyulai Gervinusát Pestről elmenetelem alkalmával neked vissza nem küldtem, tulajdonítsd oly körülményeknek, melyek ellenében az én akaratom számí­tásba sem jöhetett, amint egy kicsit csak több pénzem lesz: első gondom lesz azt neked a gőzhajón elküldeni. Állapotom olyan, mint egy ilyen Confinirungban 2 élő emberhez legjobban illik. Júliustól október végéig a kormány előlegezgetett; november 1 napjától kezdve elren­delte: hogy évenként 300 pengőt, havonkénti előre lefizetéssel adjanak: neve a járandóság­nak: „hofstellig be willigte sustentation." 3 Ezt kapom is azóta, és érte semmi szolgálatot nem kívánnak: ha mint szépirodalmi napszámos még tehetek valamit, e segítséggel ki fogok jönni, hogy milyen drága itt az élet, nagyon tudhatod. Üdvözlöm Irinyit, s a kicsi Bethlen Miklóst, mondd meg tiszteletemet Kemény Zsig­mondnak is. Ha kéziratomért pénzt kapsz, a költségek levonása mellett küldd el a szekérpostán oly gyorsan, mint magadnak kívántad volna, midőn egykor te is Németországban laktál. Pesten létemkor beszivárgott hozzám, hogy te is valami tudományos vagy gazdászati lapot adsz ki; nem tudom, mennyire igaz. Isten veled, s tedd meg, mi lehetséges, tégy kéziratommal egészen belátásod szerint, csak hogy felelet nélkül ne hagyj. Nem tudván bizonyosan jelenlegi szállásodat, e levelet Friebeisznek szóló borítékban kapod. Isten veled, barátod Pálffy Albert Budweiss (in Böhmen) 4 Breite Gasse nro. 381. Internálásban, száműzetésben. Udvari hivatal által engedélyezett tartós (jóváhagyott) ellátmány. Csehországban. 307

Next

/
Oldalképek
Tartalom