A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

Nagyné Martyin Emília: A magyarországi román népi hímzések

Nagy né Marty in Emília tartozó textíliák. Ez utóbbiak közé sorolhatók az ágyterítők, lepedők, párnák, abroszok, dísztörülközők, függönyök, falvédők. A textíliák közül külön figyelmet érdemelnek a halotti lepedők, hiszen díszítő technikájuk, kompozíciójuk és a rajtuk alkalmazott ornamensek megkülönböztetik őket más textíliáktól. A hímzések jellemző jegyeinek megfogalmazásakor több tényezőt figyelembe kell vennünk, úgymint a díszítmények elhelyezését, a kompozíció megalkotását, a színvilágot, a motívumkincset, valamint az öltési technikákat. A textíliák kompozíciójában, szerkesztésében szerepet kapnak a fonalas munkák, különösen a horgolás, a tűvel varrt csipke valamint a rojtozások. A román népművészet egészét tekintve a hímzés igen jelentős helyet foglal el. Elég ha csak a viseleti darabok valamint a lakásbelsők díszítésére szolgáló textíliák sokszínű, változatos mintázatú díszítményeire gondolunk. Ezzel szemben a hazai románok körében a hímzés nem annyira változatos. A főként fehérhímzésekkel kialakított díszítmények megjelenése szerény, de kivitelezésükhöz igen hosszadalmas, komoly technikai tudást feltételező munka volt szükséges. A hazai román textíliák hímzései jellemzően vászonhímzések, főként kender és pamutvászon alapanyagúak, bár később egyes meghatározott darabok esetében (lepedők, párnavégek, viseleti darabok) igen elterjedtté vált a gyolcs felhasználása. A legkorábbi időszakokból fennmaradt román vászonhímzések nagyrészt a szálszámolással készült hímzések sorába tartoznak, hiszen díszítményeiket az alapanyag szálait követő öltésekkel alakították ki, így tulajdonképpen az alapanyaghoz adekvát hímzéstechnikát alkalmazták. Nyilvánvaló, hogy a kezdeti időkben felhasznált azonos fonalsürűségü vászon alapanyag a szálszámolásos technikáknak kedvezett. A magyarországi románok körében gyűjtött hímzéssel díszített textíliák fő jellemzőit, településenkénti különbözőségeit, valamint a motívumkincs, hímzőtechnika és színezés változásait a textilféleségeken keresztül tűnik célszerűnek bemutatni. A viseleti darabok közül a vászonruhák díszítésére a fehér pamuttal történő hímzést alkalmazták. A férfi ingek vállrészét, a sürü ráncolásokkal összeillesztett ujjak karöltő részét valamint a kézelőket díszítették fehér laposöltésekkel, kizárólagosan mértani formákból álló fehérhímzéssel. Külön díszítményt jelentettek a szövetszélek összeerősítésére alkalmazott technikák, amelyek közül a varrt csipke, a subrikolás, valamint az azsúrozás volt a viseleti darabok esetében a legkedveltebb. Ezek mellett a függőleges irányban haladó, általában mértani formájú motívumok mellett a derékig érő gombolás mentén húzódó, szintén függőleges irányú, tűzéssel és azsúrozással kialakított csíkok jelentették még az ünnepi ing díszét. E viseleti darabot alul körben általában keskeny azsúrral szegték, majd horgolt csipkével látták el. A száranként három szélből varrt gatya összeillesztését is mértani formákká alakított subrikolással oldották meg, s a gatya alján, körben is ezt a szálkihúzást és a függőleges szálakat tömőöltéssel átcsavaró díszítőeljárást alkalmazták, amely a rövid rojtozással a ruhadarab díszét jelentette. A női viselet darabjai közül az alsószoknyákat volt szokásban a horgolt csipkén kívül hímzéssel is díszíteni. Ezen a ruhdarabon általában a lyukhímzéses, tömőöltéses technikát, a cakkos hurkolással szegett díszítésmódot alkalmazták. Hímzéssel díszítették még a már gyolcsból készült ujjatlan, hosszú, női alsó ingeket is. A mellrészen laposöltésekkel és lyukhímzéssel megformált szimmetrikus díszítmény hullámos inda hajlataiban ismétlődő virág- és levélmotívumokból áll. A harmincas években viselt, gyakorta hálóruhának 236