A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)
B. Szűcs Irén: A békési parasztság szerelmi életének főbb jellemzői a 20. század első felében
A békési parasztság szerelmi életének főbb jellemzői a 20. század első felében mennyi vagyonuk van. " Az exogám házasságok főként a távolabbi munkahelyekre eljáró napszámosok, cselédek körében voltak jellemzők, illetve az elváltak, özvegyek, vénlányok és agglegények esetében, akik gyakran kommendálás révén találtak párt maguknak. A vallási hovatartozás szintén igen lényeges volt, mivel az egyházak ragaszkodtak híveikhez, illetve a családok sem szívesen fogadtak be más vallásút. A valláshoz való "konok ragaszkodás" főleg a katolikusokra és a különféle szektákra volt jellemző, "azok egymás közt szerettek házasodni". Nem volt mellékes szempont a leendő házastárs foglalkozása sem. Iparos és parasztcsalád fiataljai ritkán házasodtak össze, mert "az iparos nem akarta a kezibűl kiadni az ipart". Ha mégis megtörtént, akkor leginkább "gazdalányokat" vettek el. Ha iparoshoz, tisztviselőhöz sikerült férjhez menniük, "arra büszkék vótak, az már emelkedísnek számított". Az esztétikai jellegű kívánalmak egy része szoros összefüggésben volt a munkabírással. Kedvelték az egyenes tartású, büszke járású, közepes testalkatú lányokat, a derék, vállas legényeket. A piros, kerek arc mindkét nemnél az egészség kifejezője volt, a barna hajszín volt a legkedveltebb. A nagy mellet a lányok szégyellték, gyakran leszorították, mivel eme testi tulajdonsággal bírókat bujálkodásra hajlamosnak vélték. A szorgalmas, dolgos fiatalok számíthattak leginkább megbecsülésre. Noha a párválasztást szigorú elvárások, megkötöttségek befolyásolták, az ismerkedésnél mégis lényeges volt az első benyomás, a viselkedés, a megjelenés. Nagyobb gondot mindig a lányok nevelésére fordítottak az anyák. A helyesnek, illendőnek vélt magatartás elsajátítása fontos volt: "Mi öten voltunk lányok, jól neveltek szegíny szüleim. Idesanyám mindegyikünknek elmondta, hogy kell viselkedni. Ha a Sétatéren szembe jöttek a le g ínyek, le kellett sütni a szemünket, mintha nem is érdekelnének, persze azért a huncutabbak csak meglesték őket a szemük sarkából. Nem lehetett vihorászni, össze-vissza lóbálni a kezünket, ha leültünk, egymásra rakni a lábunkat, mert az már olyan kurvás vót. " "Mindig a lányt fogták komolyabban a szülők. Azt biztos nem hagyták szó nélkül, ha nem ment haza időben. Nem engedték szabadjára, nehogy később kikapós legyen. " A tartózkodó, szemérmes magatartás mellett a család, a lány jó hírneve szintén sokat számított, azt mondták: "Ha a legíny a kalapjába szarik, akkor is legíny marad! " de a lányok esetében "még arra is ügyeltek, hogy kivel barátkozik. Nem nagyon engedték, hogy zabigyerekkel menjen sétálni, azokat csúfolták is. " "Azt nagyon ellenezték, ha egy kikapós asszony lányának akart udvarolni a legíny. Azt mondták, annak öröklődik a vire. " A család anyagi helyzetétől függően 13-15 éves koruk körül kaptak a lányok ünneplő ruhát, "felöltöztették őket", hiszen a közösség kívánalmai között esztétikai jellegű elvárások is szerepeltek, melyet az egyéni ízlés természetesen módosíthatott. A legfontosabb, az 1930-as évekig általánosan betartott magatartási szabály az volt, hogy a lány sötétben nem járkálhatott az utcán egyedül, csak kísérővel, aki leggyakrabban az anya, szomszédasszony vagy idősebb nőrokon volt. Őket tréfásan "lyukcsőszöknek" vagy "felvigyázóknak" nevezték. "Rendes családban a lány nem kószálhatott egyedül. A lányokat nagyon óvták a fiúktól. Én el se mentem vóna soha anyám nélkül egy bálba se, fonókába se. " "Minden lánynyal vót egy gardi. Nagyon sokat adtak rá, hű, maga ment a bálba, azokat nem illették szép szóval. Vót olyan fiú, aki örült neki, de az olyat nehezebben vették feleségül. Arra jó 153
