Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

hető hiánya a motívumokat aránytalanokká, a jellemeket felszínesekké, a cselekményt szétfolyóvá tette, holott Bakó jó megfigyelőkészségét, apró részletekig hű realizmusát, fejlett képalkotó fantáziáját, helyzetteremtő és ábrázoló erejét, atmoszférateremtő hangulat- és természetfestő képességét nem szabad kétségbe vonni. Annyi szereplőt azonban, amennyi a Kapaszkodók társadalmához tartozik, nem lehet egy regényben hitelesen és érzékletesen mozgatni. (Különösen gyakorlatlan, kezdő író nem vállalkozhat rá). Ennek megfelelően az egyes személyek az ámokfutó nagy rohanásban jellegtelenekké színtelenednek, nem tudnak egyéniséggé, emlékezetes-hiteles típussá válni. Még a tanító sem, akit pedig Bakó szinte teljes mértékben önmagáról mintázott meg. Ugyancsak a mesterségbeli tudás - az első regény - bizonytalanságának a számlájára írható az is, hogy Bakó a sokfelé csapászó cselekményt nem tudta zárt kompozicionális egységbe fogni. Nem képes uralkodni rajta, és mélyebb élményhatást kelteni vele. Ezért a kevesebb jelen esetben is több lett volna. Ne gondolja senki, hogy a monori háttér az író intim kapcsolata folytán olyan boldog álomvilág lett, amely fölött finom rózsafelhő lebeg. Nem. Társadalmát a jól nyomon követhető szemlélet és gondolkodás váltó tendencia ellenére is nehezen oldódó forrongás jellemzi; testét túlnyomórészt egyéni sértődöttségek és nem politikai nézetbeli ellentétek törik és szabdalják apró részekre. A hatalmat gyakorló és képviselő nagyságok tisztes távolságot tartva méltóságteljesen uralkodnak; a nép az év arra kijelölt hagyományos napjain és jelentős tanyai alkalmain ünnepelve tiszteleg az adott nap történelmi emléke vagy valamilyen helyi esemény nagyobb társadalmi súlya és fontossága előtt. Ilyenkor elássák a csatabárdot; indulataikat megszelídíti a gőzölgő húsleves és az elmaradhatatlan bográcsgulyás illata. A látszólag csendes állóvízben azonban tovább gyűrűznek az ellentétek, tovább nő a hínár, és a szerteágazó dús indák ráfonódnak a nem kívánatos alakokra. A közkedvelt tanítót hamarosan csendőr figyelmezteti, hagyjon fel az „okos könyvek" osztogatásával; a feljelentés már eljutott az illetékesekhez. Majd bizottság elé állítják, s amikor az elnök nem talál semmi törvénysértőt, semmi kivetnivalót tevékenységében, társadalmi munkáját „káros"-nak minősítve, barátian azt ajánlja, helyeztesse át magát a városba, ott „a fölöttese közvetlenül tudja ellenőrizni a működését". Valójában ezzel a mondattal kap fényes igazolást az író nem sokkal korábban megfogalmazott elve: „A tanyai tanító sorsa olyan, mint az útilapué, por lepi, eső mossa, megtapossák, és ha leszakítják, gyógyítja a sebeket". Végtelen távolságra esik ez már a pedagógusi hivatásnak attól az eszményi értelmezésétől, amire Bakót a soproni tanítóképző lelkes tanárai oktatták. Bebizonyosodott: az ellenvéleményt nem tűrő hatalom előtt kiszolgáltatott a népbarát tanító. Hiába lett „fogoly a puszták közepén", nem tudja megvédeni a tanyai közösség „lázadó karja" sem. Távozni kényszerül. „... A neveléshez hit kell és 308