Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

ARADON SZAMOSSY MELLETT [1862] Szamossy Gyuláról Aradra ment Zselénszky grófékhoz, „azaz jobban mondva a gróf megengedte, hogy egy üres házba beköltözzék" - írja Munkácsy. A lengyel származású gróf Arad megye egyik legjelesebb gazdája volt. Újaradon kívül - ahol Munkácsyék is laktak - öt másik falut is mondhatott magáénak, s uradalmát mintagazdasággá fejlesztette. „Az egész házban nem lakott senki, csak a kapus. Hely volt hát bőven, s ez volt a szerencsém. Szamossy írt és utána mentem. Nagy elégtétellel szemléltem most Arad városát, amelyet éppen két évvel ezelőtt hagytam el. 1862 januárjában volt. Szamossy a második emeleten lakott, egy szobában és egy előszobában. A szoba volt a szalon, a műterem és a háló-helyiség és nem lehet ráfogni, hogy gazdagon volt berendezve. Szamossy mester festőállványokból ágyat épített. Ládákra és kofferekre rakta az állványokat, szalmazsákot dobott az építkezés tetejére s - ha nem tévedek - egy szőnyeget is, de ez aligha Smyrnából került ide. Csak éjszaka volt ágy ez az alkotás, nappal diványnak használták. Az asztal egyúttal a mosdó szerepét is betöltötte - ez volt a híres bútorzat. Egy hónapig az előszobában aludtam. Este a padlóra vetettem meg a vackomat, reggel aztán felszedtem és összepakoltam. Nem akartam, hogy Szamossy takarítónőt fogadjon és gyönyörű rendben tartottam a lakást. És így is volt rendjén, mert Szamossy szerette a tisztaságot és a kényelmet, s mással úgysem tudtam volna neki meghálálni rengeteg figyelmét és jóindulatát. Mert tényleg úgy volt. Szamossy igazán szeretett, s nemcsak festeni tanított, de nevelt is. Nagyon művelt ember volt, s szomorúan látta, hogy én mennyire tudatlan vagyok. így aztán igyekezett fogyatékos képzettségemet kipótolni. Minden napra adott fel leckét, s ha este otthon maradt: mesélni kezdett a történelemből és írásbeli dolgozataimat javítgatta. Egyszóval arra törekedett, hogy ha nem is nagyon, de olyan általános műveltségem legyen, amellyel bátran a világ szeme elé kerülhetek. Világi és művészi ismereteim gyarapítása közben teltek-múltak a napok. Az elsővel azért foglalkoztam, mert tudtam, hogy szükséges, a másodikhoz pedig szívvel-lélekkel vonzódtam. Találkoztam csabai barátaimmal is, akikkel már asztaloskoromban összejöttem. Ok gimnazisták voltak, de úgy láttam, hogy a társadalmi létrán már föléjük kerültem, s most már nem éreztem magam olyan rosszul a társaságukban. Menynyit szenvedtem titokban, a szívem legmélyén, amikor azt hittem, hogy utainknak el kell válni, mert én belefulladok a gyaluforgácsba, a porba, a piszokba, mialatt ők előre haladnak! Most már mindez elmúlt, s az aradi diákok maguk közé fogadtak, s közéjük kerültem, a baráti társaságba. 120