Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

- Szakasztott a Reök úr! Éppen olyan! Mintha csak a szájából köpte volna ki!... Nagybátyám - mit tehetett egyebet - a fejét csóválta és beleegyezett: - Isten nevében, legyen! Csak azt mondd meg, hogy akarod megkezdeni? Hiszen jól tudod, hogy nem áll módomban az anyagi támogatás!... Ez volt a legkisebb gondom, nem is törődtem vele. Nagybátyám végzését szentesítette a doktor határozata is, aki alaposan megvizsgált és kijelentette, hogy valóságos veszedelmet jelent, ha visszaküldenek a gyalupadhoz. Olyan gyenge vagyok, hogy el se bírnám a szerszámokat!... Végre... Végre... Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem abban a pillanatban, amikor eldőlt, hogy nem leszek asztalos! Nem, nem, soha többé!... Ez a kísértet, amely legédesebb álmomat is megzavarta, egyszerre eltűnt, elszállt örökre! Szerettem volna az egész világnak odakiabálni: - Nem leszek asztalos! De csak magamban mondogattam, hiszen a világ úgyse sokat törődött volna vele. Most hát megnyílt előttem a pálya, s a gyerekkor ártatlan álmodozása valóra vált. Természetesen azt nem is sejtettem, hogy mi lesz belőlem, milyen festő leszek. Csak festő akartam lenni, aki dolgozhat. Ez volt egyetlen kívánságom. Művészi törekvésem nem terjedt túl azon, amit eddig láttam, ahol egy nagy teremben a mesterem másolta a képeket. Szamossy ugyan gyakran mesélgetett nekem híres festőkről, Tizian-ról, Veronese-ről, Michel Angelo-ról és arról, hogy van egy úgynevezett festőművészeti akadémia, ahol remekműveket látott és örökbecsű képekről mesélt, miközben egyre festett és én ott álltam mellette és azt hittem, hogy mindaz, amiről szólott, éppen olyan, mint drága, aranyos mesterem sok-sok képe. Azt hittem, hogy ő éppen olyan híres, mint azok. Csak csodáltam és úgy éreztem, hogy az elmúlt világban lehetett sok nagy festő, de az élők között egyedül ő számít: Szamossy mester! Folyton dolgoztam, s különböző tanulmányokat rajzoltam, amiből azt hittem, hogy később nagy hasznom lesz. Reggel öttől nyolcig történelmet, nyelvtant és mythologiát tanultam - mindenből csak egy keveset. Nyolc órától tizenkettőig természet után, vagy gipszfigurákat rajzoltam. Délután anatómiával foglalkoztam és estefelé tervezgettem. Az idő gyorsan múlott, nagyon gyorsan. Szamossy már befejezte munkáját a Wenckheim-palotában és útra készülődött. Elhatároztam, hogy vele maradok, akárhová megy is. - Miből fogsz megélni? - akadékoskodott nagybátyám. - Még nem tudom, de majd csak lesz valahogy!... Nemsokára azután Szamossy tényleg elutazott, én Gyulán maradtam és vártam az értesítést, hogy hová menjek utána." 109