Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

Munkácsy sorsa eldőlt. A szerencse mellépártolt az árva asztalosinasnak: olyan irányítót adott neki, aki rábírta a rendszeres, kitartó munkára, s aki tanácsaival, bátorításával igyekezett beleoltani a felemelkedéshez szükséges akaratot. A véletlen elvezette a művészpályára, a többi már akarat és szerencse dolga volt. Mi lett volna Munkácsy val, ha betegsége Gerendáson vagy másutt folyik le? Ha nincs Fischer s főképp Szamossy? Utat tört volna akkor is a művésztehetség, vagy elkallódott volna ugyanúgy, mint száz meg száz parasztzseni, akik nem tudtak felemelkedni az ismeretlenség homályából, s lett belőlük pusztai faragóember vagy falusi ezermester? Munkácsy maga is érezte, s nem egyszer kijelentette, hogy élete szerencsés alakulása Gyulán dőlt el. Szeretett mestere iránti háláját pedig egész életében hangoztatta. Ez a hála össztönözte írásra, amikor Szamossy szerepéről téves nézetek láttak napvilágot az újságokban, s válaszul megírt egy rövid életrajzot a Vasárnapi Újságban. Máskor Szamossy fiának útját egyengette a festészetben. Hálájának legszebb kifejezését azonban akkor adta, amikor dicsőségének tetőpontján állott. 1882-ben Magyarországon is bemutatták Krisztus Pilátus előtt című képét. A nagy eseményre az akkor már világhírű mester is hazajött. Az egész ország ünnepelte, egymást érték a fogadások. Február 20-án a Hungária Szálló nagytermében rendezett lakomán az ország vezetői köszöntötték. Munkácsy egy pillanatra megszakította a pohárköszöntők sorát: „Uraim! - szólalt meg megindultan -. Legyen szabad most a szívnek is megadni a maga jogát és hallatni a hála érzetének hangját. Van itt közöttünk egy férfiú, kinek én sokkal, nagyon sokkal tartozom. Midőn az asztalosság és a művészet között állottam, sorsom oly ember közelébe vetett, ki jobban ismert engem, mint én ismertem magamat. Ez Szamossy Elek úr! О biztatott, ő tanított a művészet ábécéjére. És itt egy őszinte vallomást kell tennem. Ismerem szerénységét; nem akarom megsérteni. De legyen szabad nyilvánosan megmondanom, hogy úgy szólván neki köszönhetem, ami vagyok. Az ő egészségére emelem poharamat. Sokáig éljen!" Minden szem Szamossy felé fordult. Az ősz mester válasza Munkácsyt igazolta: egyszerű szavak, telve szerénységgel: „Uraim! Az öröm és kitüntetés e magasztos percében eszembe jut az egyszeri csikszéki gazda, ki elvitte Károly fehérvárra fiát tanulni. Ott megmutatta neki a nagy püspöki rezidenciát s azt mondta: Ha te jól tanulsz, ez mind a tied lesz. A fiú hozáfogott a tanuláshoz és pedig oly sikerrel, hogy később Erdély egyik legtudósabb és legnépszerűbb püspöke lett. Midőn én egykori kedves tanítványomat látom, a csikszéki gazda jut eszembe. Én vezettem őt be a művészet templomába, megmutattam annak kincseit, 110