A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós Hogy mennyire meg volt kötve a Múzeum-őr keze, önálló cselekedetre, fölemlítem, hogy a „Kopál- és a Damál-lakk" hígításához való szeszt Weisz Mór és Tsa szeszkereskedőtől kellett koldulnia; aki néhány liter pálinkát is ajándékozott, hogy a határban földforgatással foglalkozó napszámosoknak az őr a pálinka adással a talált tárgyak félre-tételére, megmentésére kedvet és hajlandóságot nyerjen. A Közművelődési Egyesület pénztárnoka - Balog János - azzal a megjegyzéssel tagadta meg a pálinkára vagy borra-valóra néhány forint adását, hogy nem illik az, hogy a Közművelődési Egyesület támogassa az iszákosságot.(í) A Múzeum azonban az Egyesület elöljáróságának közönye daczára tárgyakkal szépen gyarapodott, mert nyaratszaka az őr a látogatók figyelmét dicsérettel, korholással, úgy a patriotizmus kötelességével, mint az egyéni hiúság felébresztésével - ép úgy mint néhai id. Mogyoróssy - ráfordította az ajándékozásra; majd a földmívesek és napszámosok számára egy kis - Dobay által ingyen nyomtatott - felhívást szerkesztett 27 s azt kis füzetekben a látogatók közt szétosztotta. E füzetekből a környező falvak elülj áróságának is küldött szétosztás végett, de - dicséretökre mondhatom - e falvakból még a mai napig egyetlen tárgy sem érkezett a Múzeumba. Apropos! Hazudok! Gyulaváriból a „Rektor-tanítótól" kaptam egy „La Téne" kori kantát, melyet a temetőben sírásás közben emeltek ki, de azt is az őrnek kellett gyalog Váriból beszállítani, mert másként a tárgy nem jött, bár küldöttek. (NB. Gyula-vári helység temetőjének egyik végén nagyon ellapult halom van, mely a bronz-korból és a - népvándorlás korából való tárgyakat rejt. Biz azt érdemes volna feltáratni szakszerűen.) Mennyire nagy és utálatos közönyt tanúsítottak a Közművelődési Egyesület fejei a Múzeum iránt, az kitűnik a „Laposhalom" ásatásának történetéből, mely szorosan öszszevág a Múzeum történetével Isten jóvoltából elérkezett az 1902-ik év nyara. Ugy július hónap egyik vasárnapján, a Múzeum látogatóinak magyaráztam a tárgyak miségét, anyagát, rendeltetését, miközben egy nagyon rokonszenves arczú fiatal földmíves áll mellém, kivesz a zsebéből egy kis újság-papirba göngyölt tárgyat és nekem átnyújtva kér, hogy fogadjam azt az ő ajándékául. Kibontom a papirból a tárgyat és egészen meghőkölve a meglepetéstől látom, hogy a tárgy egy kis kancsó forma agyag kehely, egy lábbal, melyen megáll, az oldalain három kis kúp bemélyesített körrel körülvéve, az egész fényesre csiszolva és pompásan feketére kiégetve. A kúpból és a száj alatti hármas bemélyítésű díszítésről azonnal megítéltem, hogy az a bronz-korból való; rendeltetését azonban akkor még nem tudtam, ehhez szükséges volt az, hogy lelési helyén ásattassak, és a talált tárgyak elhelyezéséből ítéletet alkossak. Az ajándékozó földmíves bemutatva magát Marjai-Szabó Istvánnak nevezte; elmondotta, hogy ő szőllő-föld forgatással, oltvány-készítéssel és azok elültetésével foglalkozik. Gyula-Varsánd mellett van egy halom, annak tulajdonosa őt fogadta meg annak szollovel való betelepítésére. A föld forgatás alkalmával sok csontvázra találtak A „Szózat a föld munkásaihoz és Gyula város minden rendű lakosaihoz" c. brosúra 1905-ben jelent meg. (Nyomdai jelzése a hátlapon: „Dobay János. Gyula"; mérete 100x163 mm, terjedelme 20 p. - Lelőhelye: Erkel Ferenc Múzeum Adattára). 414
