A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Domonkos János és a „ Békésvármegyei Múzeum története " Ha most már a jelzett fejlődési és visszafejlődési tendenciákat dátumokhoz akarnók kapcsolni, a következőképpen periodizálhatnánk a gyulai múzeum történetének első ötven évét: 1.) 1868-1874: a szerveződés néhány esztendeje. Mogyoróssy János múzeumalapítása és a „Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténelmi Társulat" megalakulása a két határ-terminus, közben pedig Mogyoróssy illetve Göndöcs Benedek apátplébános szervező-toborzó tevékenysége. 2.) 1874-1894: a Társulat működésének esztendei. E Társulat keretében tevékenykedő Békésvármegyei Múzeum munkája a húsz év alatt magasba ível, majd az érdektelenség eredményeképpen a stagnálás állapotába kerül. Alkalmas épület híján, a szűkös anyagi támogatás körülményei között a fellendülés csak viszonylagos lehet, s a stagnálás a természetes állapot. A nagy szervezők, a helytörténeti, múzeumi gondolat éltetői, Mogyoróssy és Göndöcs kidőlvén a sorból, az anyagi áldozatokat is vállaló szubjektív jószándék tovább már nem ellensúlyozza a támogatás, érdeklődés hiányát. 3.) 1895-1921: a múzeum névleges gazdája a „Békésvármegyei Közművelődési Egyesület". A kezdetet jelző dátum reményekre jogosító: a gyűjteményt e célra épített épületbe költöztetik, s a Társulat örökébe lépő Egyesület új fellendülést ígér. Tettrekész szervezője, Oláh György, azonban hamarosan meghal, az új épületről pedig kiderül, semmit sem oldott meg; csak arra jó, hogy az illetékesek megnyugodjanak: íme, rendbetettük a múzeumot... A stagnálás tovább folytatódik. Amit Domonkos János, a múzeum igazgató-őre az adott körülmények között vállalhat, kevésbé látványos: mivel (anyagiak híján) nem végezhet gyűjtő és feldolgozó munkát, a szóbeli és írásos ismeretterjesztést műveli, remélvén, hogy e munkájával a múzeum ügyét is népszerűsítheti. Nem célunk azonban a gyulai múzeum történetének tüzetes áttekintése! Mindezek előrebocsátása viszont elkerülhetetlennek látszott, hisz Domonkos János 1921-ben írott, s máig kéziratban maradt múzeumtörténetének általános és lokális tanulságai plasztikusabban tűnnek elő, ha legalább ennyit előlegezünk. Domonkos múzeumtörténete egyébként is afféle „szubjektív történet": az általa oktalannak és jogtalannak ítélt támadásoktól oppozícióba kényszerítve írta meg - tulajdonképpen a maga igazolása szándékával - hogy milyen körülmények között, milyen okok együtthatása következtében kellett szükségszerűen visszafejlődnie, hanyatlania a gyulai múzeumnak. Történetírónk „szubjektív logikája", saját felelősségét elkendőző, a maga megkülönböztetett szerepét hangsúlyozó igyekezete feltétlenül szükségessé tette a fenti vázlatos áttekintést: a tények szubjektív illetve objektív megítélése distanciáját legalább ilyen módon érzékeltetnünk kell. * Mondottuk, hogy Domonkos János múzeumtörténete szubjektív alapállású. Forrásértéke tehát a memoárok forrásértékével mérhető: nem a tények, adatok egzaktsága, feltétlen megbízhatósága avatja elsőrendű forrássá, hanem az események ember-közelsége, a körülmények értékelésében megnyilvánuló indulat hitelessége. A szándék és megvalósulás relációjában - a memoár műfajának törvényei szerint - ez esetben is nagyobb hangsúly esik az előbbire, olyannyira, hogy a „megvalósulás" kategóriáját is sa397
