A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós játosan árnyalja, más megvilágításba helyezi a szándék tisztaságának, önzetlenségének túlzott hangsúlyozása. Mindezeket figyelembe kell vennünk Domonkos János múzeumtörténetének megítélésekor. Mi indokolja mégis, hogy ezt az 1921-ben íródott, s nem is minden vonatkozásban megbízható múzeumtörténetet közzétegyük? S különösen mi indokolja, ha azt is elmondjuk, hogy a gyulai múzeum története többszörösen is feldolgozott? Implom József A gyulai múzeum és könyvtár hetven éve (1868-1938) című dolgozatában már 1940ben összefoglalta mindazt, amit a rendelkezésre álló - s igen gazdag! - forrásanyagból kideríthetett; Banner János a közelmúltban emlékezett az első évtizedek múzeumi szemléletére; Dankó Imre pedig többször is összefoglalta a legfontosabb adatokat az 1959-1963. évek múzeumi jelentéseiben, az 1960-as múzeumi évkönyvben, majd Mogyoróssy János önéletrajzának közzétételével járult hozzá a múzeum-alapítás körüli félreértések tisztázásához. 1 Amig a magyar muzeológia történetéről nincs megbízható áttekintésünk, a múzeumok múltját néhány részletfeldolgozás, illetve emlékirat reprezentálja, tulajdonképpen fölösleges egy-egy anyagközlés közzétételének jogosságát indokolni. Minden adat, a múzeumi gyűjtés és feldolgozás gyakorlatát szemléltető leírás akkor válik igazán jelentőssé, ha majdan valaki monografikus igénnyel közelíti a magyar muzeológia történetét. Ilyen nézőpontból közelítve teljesen lényegtelen, hogy a gyulai múzeum száz éves múltját feldolgozták-e vagy sem. Az általános tanulságok, a vidéki muzeológia egészének története szempontjából korántsem haszontalan, ha Domonkos János panaszait, vádló kifakadásait mindezek mellett is meghallgatjuk. Milyen jellegűek tehát azok az általános tanulságok, amelyek figyelmet érdemelnek, amelyek a gyulai múzeum történetétől független érvényűek? 1.) Domonkos János látszólagos tétlensége s a gyulai múzeum több évtizedes tengődése feltétlenül hordoz tipikus vonásokat. Hozzászoktunk - főleg az emlékező múzeumtörténetek hatására - hogy csak a nehézségeken felülkerekedő, a körülmények ellenére múzeumot szervező példás erőfeszítéseket vegyük észre. De a múzeum-alapítás, múzeum-szervezés lendületet adó pátosza rendszerint lelohad! Az emlékezések viszont nem szólnak arról, hogy a lelkes tevékenység esztendeit tétlenség váltotta fel. A tétlenségről - bármennyire jelenvaló is - nincs mit írnia az emlékezőnek. Domonkos kéziratának külön értéke, hogy a maga tétlenségre kárhoztatásának körülményeit részletezi benne. Ezt kellett elmondania, hisz az alapítás, szervezés pátosza meg sem érintette. Ezt az eseménytelenséget, az illetékesek részéről megnyilvánuló érdektelenséget a vidéki kulturális élet sajátosan jellemző vonásának tarthatjuk: a múzeumok hőskorának árnyoldalai ezek. 2.) A vidéki múzeumok ügybuzgó alapítói, a korai évtizedek gyűjtő és feldolgozó munkájának irányítói általában nem voltak szakemberek, a múzeumi tudományokat a műkedvelő lelkesedésével művelték. Domonkos is ilyen lelkes műkedvelő. Az autodidakta polihisztorok szemlélete, felfogása és az adott kor tudományos színvonala között természetesen mindinkább nőtt a távolság. Különösen a gyakorlati követelmények te1 A szövegben idézett múzeumtörténeti feldolgozások pontos bibliográfiai adatait 1. a Domonkos János múzeumtörténete után közölt jegyzetekben. 398
