A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós ki - s nagyobb hírű, jelentősebb gyűjteménnyel rendelkező - múzeumok közül alig egynéhány lépett túl e kerekszámú jubileumon. Némi túlzással kijelenthetjük, hogy végső soron a millennium romantikus és nacionalista színezetű történeti orientációja segítette a múzeumi gyűjtemények jórészének megalapozását. Ehhez képest feltétlenül korai - a múzeum-alapítási „mozgalmat" evitezedekkel megelőző - ez a szellemi élet perifériáján létrehozott múzeum. A véletlenek szerencsés konstellációja eredményezte a múzeum-alapítást? Talán eddig figyelemre nem méltatott törvényszerűségek magyarázzák, hogy a kulturális hagyományokban nem éppen gazdag város (és megye) nagyobb múltú kultúr-centrumokat megelőzve alapozta meg múzeumi gyűjteményét? A két kérdés közül az elsőre felelhetünk igennel. Mogyoróssy János anyagi áldozatokban realizált hazaszeretete, lokálpatriotizmusa (- korántsem jellemző tulajdonságok ezek a vidéki parlagon...) társakra lelt a magyar történetírás első nemzedékének néhány jelentős egyéniségében - Karácsonyi Jánosban, Zsilinszky Mihályban, Haan Lajosban, Göndöcs Benedekben - s ez a szerencsés egymásra-találás egyengette a múzeum sorsát az első évtizedekben. Mert Mogyoróssy János nemes gesztusának alig támadt visszhangja: az illetékesek tudomásul vették, s napirendre tértek fölötte. Az elszigetelt, egyéni kezdeményezés nem lenne több kultúrhistóriai kuriózumnál, ha a „Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténeti Társulat" megalapítása nem adott volna keretet a múzeumnak, nem terelte volna mederbe Mogyoróssy fennen lobogó patriotizmusát, a délibábos elméletek között el-eltévedő lelkesedését. A gyulai múzeum alapításának másik jelentős dátuma tehát 1874, a Társulat alapítási éve: a „Békésvármegyei múzeum" megszervezésének éve. S abban, hogy ez a sok jelentős eredményt felmutató Társulat közel húsz éven át életképes tudott maradni, egész sor jól képzett helytörténész munkáját szervezni tudta, feltétlenül van valamiféle törvényszerűség. Az újratelepedett Békés megye alig másfélszáz esztendős volt ekkor. Az ezer éves múltat emlegető „nemzet" kebelében szégyelnivalóan szerény ez a másfél század! Patrióta kötelessége tehát minden tudós főnek a közelebbi és távolabbi múlt megismerése és megismertetése, a szűkebb haza történetének búvárlásra. Jelentős részben ilyen szubjektív motiváció adja magyarázatát a helytörténészi buzgóságnak és a múlt emlékeit tanító példaként bemutató múzeum megkülönböztetett rangjának. A múlt-keresés szubjektív szándéka azonban kevés volt ahhoz (bármennyire is jelentős eredményeket produkált az adatgyűjtésben), hogy hosszú távra megalapozza a gyulai múzeum sorsát. Történetének sajátos paradoxona, hogy a vidéki muzeológia felfelé ívelő szakaszában - a millennium utáni évtizedekben - következett be hanyatló korszaka. Az alapítás utáni évtizedek lendülete miért tört derékba? Miért nem követte az alapítást egy múzeumi céloknak megfelelő épület emelése, miért hányódott a gyűjtemény alkalmatlan, szűkös helyiségekben? Olyan kultúrtörténeti, sőt: társadalomtörténeti öszszefüggéseket érintenek e kérdések, melyek messze túlmutatnak egyetlen kulturális intézmény eseménytelen életén. Nagyvonalú nemtörődömség gáncsolta a szellemi élet megannyi figyelemreméltó kezdeményezését; jobb sorsra érdemes rajongók őrlődtek a reménytelen küzdelemben - íme, ez jellemezte a magyar vidék kulturális életét, s magyarázza a gyulai múzeum századforduló körüli tespedését is. 396
