A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
BMMK 16 (1996) 395-436. Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története" - Szilágyi Miklós Amikor közlésre előkészítettem Domonkos János 1921-ben írt gyulai múzeum-történetét, a bevezetés ezzel a mondattal kezdődött: „A gyulai múzeum 1968-ban alapításának 100 éves jubileumát ünnepli." Vagyis a negyedszázad előtti kerek évforduló közelsége ösztönzött, hogy - az Erkel Ferenc Múzeum ifjú igazgatójaként - sajtó alá rendezzem s jegyzetekkel kísérjem az akkortájt múzeumba került kéziratot. Korek Józsefnek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettesének biztatása a megjelentetéshez is kellő garanciát jelentett számomra. Szerkesztett ugyanis egy múzeumtörténeti rotaprintes füzetsorozatot (itt jelent meg pl.: Banner János: Szalay Gyula, a Kiskun Múzeum alapítója. Bpest, 1966). Az 1966-ban befejezett kéziratom, mely függelékként néhány egyéb múzeumtörténeti dokumentumot is tartalmazott, a következő évben el is jutott a lemezre gépelésig, mielőtt azonban megjelenhetett volna, megszűnt a sorozat (ha jól emlékszem: anyagi nehézségek miatt). Most, egy újabb kerek évfordulót megérve, azt kellett mérlegelnem, hogy indokolte változatlan formában közzétennem a kéziratban rekedt anyagot. Ami Domonkos Jánost, a kézirat szerzőjét illeti: szerepének megítélésén a múló idő semmit sem változtatott; indokolatlan lenne a „méltatlanul elfelejtett" glóriájával övezni. Talán még jelentéktelenebbnek, érdektelenebbnek tűnik a nevében Békés megyei múzeum gyűjteményanyaga és tevékenysége az ő múzeumigazgatásának évtizedei alatt az azóta megjelent, örvendetesen nagyszámú múzeumtörténeti dolgozat tényanyagának ismeretében, mint 1966-ban gondoltam. Azt is hozzátehetem: az eredeti forrásokból, nemcsak feldolgozások alapján ismerhettem meg Domonkos meddő küzdelmeivel egyidős szekszárdi múzeumi mozgalmat, s összefoglaló dolgozatot is készítettem a néprajzi muzeológia századelőre jellemző szemléletéről és konkrét eredményeiről. Természetes tehát, hogy ma már másképpen fogalmaznék: kevésbé lennék megértő, a tehetetlenséget mentegető. Azt azonban vállalhatom, amit a bevezetőben akkor írtam: érdemes megismernünk a reménytelenség, a meddő erőfeszítés, az eseménytelenség okainak szubjektív hitelű érvrendszerét - ezt kínálja Domonkos „maga-mentése" - mert a magyar vidék művelődéstörténete korántsem „siker-krónikaként" írható, írandó meg. Az 1966-ban elkészült bevezető és a jegyzetek szövegén tehát nem módosítok: hadd árulkodjon valamikori véleményemről és tájékozottságomról. Csupán kiegészítem a jegyzeteket: hivatkozom az azóta megjelent néhány múzeumtörténeti tanulmányra, olyanokra, melyek fogódzókat kínálnak az olvasónak az újabb szakirodalomban való tájékozódáshoz is. * Amikor Mogyoróssy János - uradalmi kasznár és autodidakta történész - magángyűjteményét szülővárosának adományozta, kezdeményezésével az úttörés szerepét is vállalta. Hiszen a magyar muzeológia történetét nem mérhetjük évszázadokkal: a vidé395